Virágos városunk Győr
Mint az elmúlt években mindig, idén is népszerű volt az önkormányzat által meghirdetett Virágos városunk Győr környezetszépítő verseny.
Mint az elmúlt években mindig, idén is népszerű volt az önkormányzat által meghirdetett Virágos városunk Győr környezetszépítő verseny.
Kedden az utolsó, rendes közgyűlését tartották a szeptember 30-ig tartó önkormányzati ciklusnak. A házszabály-módosítások mellett civil szervezetek támogatásáról és állatvédelmi célokra fordított összegekről is döntöttek a város képviselői. A városháza díszterme teljesen megtelt a sok érdeklődővel.
Tizenkilenc képviselő tizenkilenc napirendi javaslatot tárgyalt június 25-én a város közgyűlésén. Gyors egymásutánjában fogadták el a képviselők az előterjesztéseket és módosításokat, melyek között támogatások nyújtása is szerepelt. A napirendi pontokat követően kérdeztek a megjelent képviselők, így zárásként a fűnyírás és a szúnyoghelyzet került a középpontba.
Nőnek lenni jó, mitöbb a legjobb. Szerető feleségek lehetünk, lehetetlent nem ismerő anyatigrisek, két lábon járó, jelmez nélküli szuperhősök, közösségépítő segítők, mindent megoldó nagyanyók, attól függően éppen melyik életszakaszunkban járunk. Elismerően és tisztelettel szólt a szebbik nem képviselőiről dr. Dézsi Csaba András is a WonderWMN Győr Díjátadó gáláján csütörtökön a Zichy-palotában, ahol értékes és példamutató nők lelkiismeretes munkáját ismerték el, olyan személyekét, akikre van miért büszkének lenni.
Gálaműsorral és az éves táncszakmai díjak átadásával ünnepelte a Magyar Táncművészek Szövetsége a tánc világnapját hétfőn este, a Nemzeti Táncszínházban.
Sorozatban tizedik alkalommal nyerte el az év felnőtt- és utánpótlásedzőjének járó címet Dr. Alföldi Zoltán, a Győri Atlétikai Club evezős szakosztályának trénere.
Az Oppenheimer kapta a legjobb film Oscar-díját, a Szegény párák sztárja, Emma Stone lett a legjobb színésznő, az Oppenheimer címszerepét alakító Cillian Murphy pedig a legjobb színész az amerikai filmakadémia vasárnap este megrendezett 96. díjátadó ceremóniáján a Los Angeles-i Dolby Színházban. Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője a legjobb produkciós tervezés kategóriában remekelt, Shona Heath és James Price brit látványtervezővel közösen.
A Közlekedéstudományi Egyesület nemrégiben Budapesten tartotta éves díjátadó ünnepségét, amelyen a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tagok vehettek át elismerést dr. Fónagy János gazdaságfejlesztési miniszterhelyettestől, az egyesület elnökétől.
Jártunk az Óperenciás tengeren innen, vagy talán a győri Atlantisz lehetett. Nehéz megmondani, de az biztos, hogy meseszerű volt, tele meglepetésekkel, az I. Győri Bál igazán különlegesre sikeredett. Minőségi szórakozás, sztárfellépőkkel, hajnalba nyúló mulatság barátokkal, szerelmekkel, győriekkel.
Az ezerarcú város egyik ékköve, ez esetben a gyöngysor egyik csillogó eleme a kultúra, nem meglepő, hogy a meseszerű I. Győri Bálon a szórakozás mellett éppen a kultúra kapta a főszerepet. A „Gyöngyök gyöngye” szlogen égisze alatt rendezett táncesten számos kitüntetés talált gazdára, de nem maradhatott el a minőségi szórakozás sem. A különleges környezetbe repítő Audi Aréna Győrben dr. Dézsi Csaba András polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd kiosztották a rangos elismeréseket.