Érmeosztás az Árkádban
Aki szeretne győri forintot, regisztráljon. Jövő héten még lesz érmeosztás.
Aki szeretne győri forintot, regisztráljon. Jövő héten még lesz érmeosztás.
2020-ban az Év felfedezettjének választották Győrben, tavaly decemberben pedig már az év a legjobb utánpótlás kenusának járó díjat vehette át Molnár Csanáddal a magyar szövetség országos díjátadó gáláján. Rumi Gergő idén már az U23-asok között versenyez, és nagyon szeretne ott lenni az őszi szegedi utánpótlás világbajnokságon.
A Németországban uralkodó heves időjárási körülmények miatt a Magyarországról induló, illetve onnan érkező nemzetközi vonatok közlekedésében korlátozásokat vezettek be - adta hírül csütörtökön este a MÁV.
A győri Széchenyi István Egyetem díszdiploma-átadó ünnepséget szervez a jogelődjén, a Közlekedési Távközlési és Műszaki Főiskolán (KTMF) végzettek számára. Várják az aranydiplomára jogosultak jelentkezését.
Február 17-én ünnepli 50. születésnapját Czigány Kinga kajakos, aki tagja volt az 1992-es barcelonai olimpián 500 méteren győztes női kajaknégyesnek, emellett világbajnokságokon ötször állhatott dobogóra és 11-szeres magyar bajnok.
Megdőlt a napi melegrekord; Győr-Moson-Sopron megyében 21 Celsius-fok feletti értékeket is mértek.
Február 15-től már SMS-ben is kérhet csekket, aki így szeretné befizetni gépjárműadóját. Az első részlet befizetési határideje március 15., a másodiké szeptember 15.
Bár tél van, és hívogató otthonunk melege, a hidegben se mondjunk le az aktivitásról, főleg, ha száz ágra süt a nap! A friss levegőn végzett mozgás új életet lehel belénk, a kandalló előtt pedig este is heverészhetünk. Elő a termosszal, és induljon a hétvége egy kis gondűző sporttal, amelyhez ajánlunk néhány hasznos holmit, hogy még kényelmesebb legyen az időtöltés
Az Erste Liga alapszakaszának utolsó hazai mérkőzésén lépett pályára ma este az UNI Győr ETO HC. Jövő héttől már a rájátszásba kerülés lesz a tét a DVTK Jegesmedvék ellen.
A szombat éjjeli illegális gyorsulási verseny szemtanúinak jelentkezését kéri a győri rendőrség.