Berkes Kálmán 60 éves
Berkes Kálmán, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője kedden volt hatvanéves. A kerek szám kitűnő alkalom a gratulációra és egy rövid beszélgetésre.
Berkes Kálmán, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője kedden volt hatvanéves. A kerek szám kitűnő alkalom a gratulációra és egy rövid beszélgetésre.
A bajnoki álmokból felébredve már a második pozíció megszerzéséhez is bravúrra lesz szüksége a jelenleg harmadik Győri ETO FC-nek.
Az UNI Seat Győr csapata a közelmúltban megszerezte története első bajnoki címét. A zöld-fehérek a bajnoki döntőben háromszor is legyőzték a címvédő soproniakat, így megérdemelten hódították el a trófeát. A győriek kezdőötösébe a döntőben került be Laklóth Anna, aki jó játékkal hálálta meg a bizalmat vezetőedzőjének.
Hétfő délelőtt az informatika, délután a latin és a héber írásbelikkel folytatódnak az ez évi érettségi vizsgák. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint a hét további napjain kémiából, földrajzból, fizikából, rajzból és spanyolból adnak számot tudásukról a diákok országszerte.
Még soha ennyi motor nem gyúrta egy időben Győr útjait, mint szombat délután. Az előre beharangozott szeles idő ellenére is megdőlt az eddigi részvételi rekord a tizedik Nemzetközi Jótékonysági Motoros Találkozón.
Kazár Miklós érte el a legjobb időt a szombati első napon a Bükfürdő-ralin, az országos bajnokság nyitóversenyén.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyitotta meg szombaton az idei vitorlásszezont Balatonfüreden, ahol a hagyományoknak megfelelően évadnyitó versenyt is rendeznek.
Adrenalinfröccsöt kaptam, egy lehetőség maradt, hogy kinyitom a kabinajtót és kimászok. Kiúsztam, minden szürke volt, tombolt a szél – beszélt az óceánba borulásáról Rakonczay Gábor a Szabadhegyi Találkozásokon Simon Róbert Balázs alpolgármester vendégeként.
Rózsavölgyi László 2010 óta képviseli Marcalváros I. nyugati részét és Marcalváros II. városrészt a győri önkormányzatban. Új képviselőként hamar megismerte az itt élők problémáit, hiszen kiemelt figyelmet szentel a személyes találkozásoknak. Gyakran látogatja a terület iskoláit, nyugdíjasklubjait. Szoros kapcsolatot alakított ki az intézmények vezetőivel, a szolgáltatókkal és a közös képviselőkkel annak érdekében, hogy a felmerülő problémákra gyors megoldást találjon.