Hirdetés
Győr+
2012.05.14. 10:13

Szalkai Károly: Szívből festeni nagy kiváltság

Szalkai Károly új képeit becsülendő rendszerességgel, minden harmadik, negyedik évben bemutatja a győri Városi Művészeti Múzeum. Most, idén tavasszal megint lejárt egy ciklus, április utolsó péntekén a Napóleon-házban nyílt meg a soros, önálló tárlat.

Hirdetés

A művész a jeles esemény előtti perceket a közeli Bergmann cukrászdában töltötte. Kávét ivott és arról mesélt, hogy a gyerekek már nagyok, Zsófi két egyetemre jár egyszerre, Máté focizik, érettségire készül, Fanniból úgy néz ki, profi zongorista lesz. A családban ketten dolgoznak, felesége lakberendező egy bútorüzletben, ő maga festészetet tanít a város művészeti iskolájában. Szépen megélnek. Képet nem vesz senki, még a gyűjtők is kivárnak, de a konyhapénzből mindig lefaragható, ami festékre, vászonra, a Kossuth utcai társas műterem fenntartására kell. Aranyidők. Ez a kiállítás címe is.

Hirdetés

Aki azt hiszi, hogy Szalkai Károly viccelt a címadással, olvassa el, amit Konok Tamás írt a Napóleon-ház péntek esti tárlatának megnyitására. A nyolcvanon túli, Kossuth-díjas mester elmeséli, hogy jó évtizeddel ezelőtt már járt a fiatal győri művész műtermében, s amit ott tapasztalt, a kvalitásban és az etikában való hitet erősítette meg benne. Az új munkákat látva Konok az anyag költőjének nevezi Szalkait, s azt mondja, öröm konstatálni következetességét, egyéni világát. A cukrászdában kávéját kevergető művész úgy fogalmazott, az üzletre nem figyelve, szívből festeni aranyidőkhöz illő, nagy kiváltság.

Szalkai Károly negyvenhat éves. Győrben született, Budapesten végezte művészeti tanulmányait, majd hazajött és újságíróként, meg múzeumi kiállítások rendezőjeként dolgozott. Ekkor találta ki magának azt a technikát, amit máig használ, fűrészport faipari ragasztóval kevert össze és spaklival hordott fel fotókartonra, vászonra, farostlemezre. Elsőre felvették a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára. Azt mondja, ugyanúgy rajzolt, mint a többi gyerek, sikerének titka csupán annyi, hogy nem hagyta abba, volt ideje megtanulni a mesterséget. Az egyetemre Munkácsy és Csontváry híveként érkezett, a figurális ábrázolás sztrádáján elindulva jutott el abba a szűk közbe, amit sajátjának mondhat. Az utóbbi időkben a zene foglalkoztatja, zongorázik, darabokat ír, keresi az átjárhatóságot a két művészeti ág között.

Szalkai Károly mindenkinek azt ajánlja, beszélgessenek a képeivel. A Napóleon-ház első szobájában találhatóak evilági dolgai, a másodikban a zene, a harmadikban a személyes élmények kis táblaképei, a negyedikben a perspektíva. Ez az utolsó terem volt a megnyitó helyszíne is, akik hozzáfértek, különleges műsor részesei lehettek. A győri művészeti iskola táncos növendéke Szabó Lőrinc versére készített koreográfiát, a festő tanítvány tanára képeihez video-installációt. Aztán megszólalt Szalkai Károly egyik legújabb, hatvankilencedik zongoradarabja, a Márciusi csengettyűk. A társasági esemény házat megtöltő közönségének bizonyára a képek is tetszettek, talán a beszélgetés is összejött azoknak, akik tartották magukat a festő egyszerű használati útmutatójához. Ha nyitott szívvel közeledsz, a képek mindent elmondanak magukról.

Aki szerint egy kis segítség azért nem árthat, a világhálón bőséggel talál Szalkairól szóló, értő írásokat. A kritikusok, művészettörténészek, gyűjtők figyelik a győri festőt, negyedszázada rendszeres hazai és külföldi kiállításait, díjait, jelenlétét a közgyűjteményekben. A Bergmann cukrászdában megkérdeztem tőle, miért nem költözik Budapestre, közelebb a tűzhöz, a mérvadó galériákhoz. Azt mondta, Győr az ő mérete. Lakható, szerethető város, ahol jelen van a munkához szükséges nyugalom, földi és égi inspiráció.

Gaál József

Fotó: Marcali Gábor

likeold
a fb oldalunkat