A Győri Közlöny 1896. február 27-én egy híres győri cigányzenekar felbomlásáról tudósított. Vörös Jancsi prímás bandája város szerte ismert volt a városban, és több kocsma megnyitásánál is őket kérték fel, hogy muzsikáljanak a meghívott vendégek tiszteletére. Amikor egy alkalommal a Győr megye alispánja betiltotta a cigányoknak a muzsikálást, az általános felháborodásnak köszönhetően rövid időn belül kénytelen volt visszavonni a rendelkezést. Vörös Jancsi népszerűségét bizonyítja a következő anekdota is.

Tagadhatatlan, hogy a prímás csinos ember lehetett, tehát egy cseppet sem csodálkozunk, hogy egy 42-45 éves bécsi asszony szívét is lángra lobbantotta. Még július hónapban történt, hogy egy bécsi családdal Győrbe érkezett egy özvegyasszony is, ki nemcsak a jó habos kávé miatt jött, hanem Jancsi miatt is, kinek mozgása nagyon tetszett neki.

Majd felfalta szemeivel, de Jancsi vagy nem akarta, vagy nem vette észre a szerelmes pillantásokat. Két hét elteltével a bécsi család elutazott Győrből, és velük utazott el az asszony is. Később azonban visszatért egy fiatalember társaságában.

Midőn az asszony meglátta a Jancsit, a mellette ülő fiatalembert megkérte, hogy hívja oda, és mivel a Jancsi nem tud németül, ő meg nem ért egy szót sem magyarul, legyen közöttük tolmács. Néhány perc múlva a Jancsi egész ártatlan pofával ott állt az elegáns, de már nem fiatal nő előtt. Az asszony megkérdezte tőle, hogy nem utazna-e vele haza Bécsbe, de a banda nélkül. Jancsi erre csodálkozva felelte, hogy kinek is játszana egyedül. Mire az asszony azt felelte, hogy hát neki. Cserébe minden vagyonát felajánlotta Jancsinak.

Nyomatékul még egy díszes dobozkát is a kezébe nyomott, amely egy gyönyörű aranyórát rejtett. Jancsi azonban nem ment vele, hanem sietett haza a feleségéhez, és „olyan szerelmesen simult hozzá, mint házasságik első hetében”. Másnap reggel a prímás a következő levél kíséretében küldte vissza az órát: „Hegedüljön a nagyságának a szent Dávid! Tisztelettel: Vörös Jancsi.”

A hírnév azonban nem mindig elég a megélhetéshez. Vörös Jancsi bandájában teljes volt ugyan az egyetértés, de egyre kevesebbszer kérték fel őket zenélésre, pedig régebben a farsang időszakában mindig degeszre keresték magukat.

A tagok a felbomlás után többségében más bandákhoz csatlakoztak, „az öreg Vörös Jancsi pedig árva hegedűjével még árvábban maradva, egy dicsőséges múlt emlékein kesereg, s meglehet, öregségére ő is beáll egy idegen bandába másodprímásnak, vagy kontrásnak s játssza majd tovább azt a szép nótát: „Árva vagyok, nincs öröme szívemnek!”