Jégkorong

Véget ért a női hokiválogatott győri edzőtábora

Fotó: Vig Norbert
mti
2021.11.07. 12:57

Lisa Haley szövetségi kapitány és a szakmai stáb kihirdette a csehországi olimpiai selejtezőre utazó női jégkorong-válogatott keretét.

Lezárult az együttes győri edzőtábora, amelyben a BJA U16-os fiúcsapata ellen tervezett szombati edzőmérkőzés végül elmaradt, helyette egymás közötti gyakorlás került a programba.

A válogatott a hazai és a nemzetközi szövetség Covid-protokolljainak megfelelően járt el az egész felkészülés során, ám – mint a magyar szövetség honlapja kiemelte – az egyik PCR-teszt pozitív eredményt mutatott ki. A csapat minden játékos esetében a hatályos szabályokat követve intézkedett. Az érintett jégkorongozó nem tarthat az olimpiai selejtezőre utazó kerettel, az összes többi játékos és stábtag valamennyi tesztje negatív.

A női csapat vasárnap utazik Chomutovba, ahol folytatja a felkészülést. Az olimpiai selejtező csütörtökön kezdődik, az ellenfelek sorrendben Lengyelország, Norvégia és Csehország lesznek. Az első helyezett jut ki a pekingi téli ötkarikás játékokra.

Az olimpiai kvalifikációs torna programja:
    —————————————–
csütörtök:
Magyarország-Lengyelország 12.00
Csehország-Norvégia 16.00

szombat:
Lengyelország-Csehország 16.00
Magyarország-Norvégia 20.00

vasárnap:
Csehország-Magyarország 16.00
Norvégia-Lengyelország 20.00

Fotó: Vig Norbert

A keret:
kapusok:
    ——-
Németh Anikó (MAC Budapest), Révész Zsuzsa (Debreceni Hoki Klub), Szabó Fruzsina (MAC Budapest)
hátvédek:
    ——–
Baker Taylor (MAC Budapest), Kiss-Simon Franciska (KMH Budapest), Knee Sarah (KMH Budapest), Mayer Fruzsina (HTI Stars, kanadai), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Dartmouth College, amerikai), Tóth Enikő (KMH Budapest)
csatárok:
 
   ——–
Dabasi Réka (KMH Budapest), Garát-Gasparics Fanni (MAC Budapest), Gondos Tamara (MAC Budapest), Horváth Imola (Göteborg HC, svéd), Huszák Alexandra (KMH Budapest), Jókai-Szilágyi Kinga (Vienna Sabres, osztrák), Kreisz Emma (Stanstead Collage, kanadai), Metzler Regina (Vasas SC), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Seregély Míra (University of Maine, amerikai), Strobl Lara (BJA), Szamosfalvi Petra (KMH Budapest), Williams Hayley (KMH Budapest)