Győri jégkorong: csak így tovább!

Szigeti Sándor Fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina
2023.03.21. 11:03

Egy szépen csillogó bajnoki bronzéremmel gazdagodott az UNI Győri ETO HC férfi jégkorongcsapata a másodosztályú Andersen Liga történetének debütáló szériájában. Nagy Ákost, a Győri Hockey Klub ügyvezetőjét kértük értékelésre.

Elégedett?

Az alapszakasz 16 meccséből 14-et megnyertünk, várakozások felett teljesítettünk tehát, és akár vérmesebb reményeink is lehettek volna, de természetesen a bajnoki bronzéremnek is nagyon örülünk, keményen megdolgoztunk érte. A mindent eldöntő győri bronzcsatán fantasztikus hangulatban több, mint 400 drukker előtt harcoltuk ki a szezonzáró győzelmet a Nemak Jégcsarnokban. Azt hiszem, ez egy nagyon ígéretes eredmény.

Volt ugye Erste Ligás csapata is a városnak, de hol tart most a győri hoki?

A Széchenyi István Egyetemmel együttműködésben az országban egyedülálló koncepció mentén fejlődik az itteni jégkorong. A csapat magját helyi fiatalok, az ETO HC utánpótlás játékosai, valamint a győri egyetem hallgatói adják. Talán ennek is köszönhető, hogy az Andersen Liga legmagasabb nézőszámát Győr produkálta, folyamatosan nagy volt az érdeklődés a hazai meccsek iránt. A győri fiataloknak lehetőséget adva lassabban, de értéket teremtve építkezünk. A szövetség és a szurkolók visszajelzése is nagyon pozitív, azt hiszem, jó úton haladunk.

Nagy Ákos (Fotó: Marcali Gábor)

Mik a célok jövőre?

A célunk nem változik: a saját utánpótlásra és a győri hallgatókra épített csapattal minél eredményesebben szerepelni az Andersen Ligában. Emellett elképzelhető, hogy benevezünk a nemzetközi egyetemi ligába, az EUHL-be, és ott is megmérettetjük magunkat. Jó lenne persze egyszer majd ismét az első osztályban szerepelni, de nem kell minden áron Erste Liga Győrbe. Úgy látom, elindult egy olyan alulról építkező és eredményeket felmutató hokikultúra a városban, amely sok fiatalt vonz és hosszútávon is gazdagíthatja Győr sportéletét.

Korábban a témában:

Kapcsolódó témák: #Andersen Liga | #Győr | #jégkorong | #Uni Győr ETO HC |