Operatív Törzs

„Nem azzal kell foglalkozni mennyi antitestet mérünk!”

Fotó: Győr+ Archív
Győr+
2021.04.19. 11:39

Az Operatív Törzs szokásos sajtótájékoztatóját a héten először tartották meg. Számos adat, információ és tanács hangzott el.

A sajtótájékoztató kezdetén Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta: a hétvégén 1911 ember nem viselt maszkot

A részletekről szólva az alezredes elmondta, Visegrádon intézkednie kellett a rendőröknek, hiszen egy kalandparkban két vendéget találtak, ezért a cég ellen eljárást kezdeményeztek. Még pénteken történt az eset, amikor Szarvason egy kocsmát fél évre ideiglenesen be kellett zárniuk. A helyszínen ugyanis azt tapasztalták, hogy bár nem lehetett volna, de többen is fogyasztottak a vendéglátó helyen.

A kijárási tilalmat is ellenőrizte a hatóság a hétvégén is, az összesített adatok szerint 2974 ember szegte meg azt. Budapesten, a ferencvárosi Nehru-parkban egy 14 fős csapatot értek tetten a rendőrök, míg Pestszentlőrincen egy 12 fős zenés rendezvényre vonultak ki az egyenruhások. – emelte ki az alezredes.

Kiss Róbert rendőr alezredes

Kiss Róberttől a szót Müller Cecília országis tisztifőorvos vette át, aki elmondta: hazánkban már minden harmadik ember kapott legalább egy adag védőoltást. Hangsúlyozta: „Az egyéni védelmet csak a vakcina felvétele biztosítja, míg a közösségi védelmet az, hogy minél többen felveszik az oltást.”

Közölte, hogy a héten is sok vakcina érkezik az országba. Szám szerint 34 ezer Moderna vakcina már megérkezett érkezett hétfőn, kedden pedig 288 040 adag Pfizert várnak, és még ezen a héten megérkeznek orosz és kínai oltónyanyog is. A további vakcina-szállítmány mellett nagyon fontos, hogy hogy minden oltópont működik, várják az oltakozókat. Emellett a honvédségi oltóbuszok is dolgoznak, jelenleg Tolna megye kisebb településein végeznek oltásokat. Müller Cecília elmondta: „a folyamatos oltás következtében javulnak a járványügyi adatok.”  

Fotó: MTI/Vajda János

Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy „kicsit csökkent az egészségügyre nehezedő nyomás, de még mindig sokan vannak kórházban.” – Továbbra is minden köszönet és hála jár az egészségügyi dolgozóknakm akik továbbra is emberfeletti munkát végeznek. „Sajnos 197 beteg meghalt, a haláluk idején koronavírus-pozitív személyek voltak és minden olyan személyt feljegyeznek, akik a haláluk idején pozitívak voltak.” – mondta Müller Cecília.

A regisztrációról szólva az országos tisztifőorvos kiemelte: már 4,280 millió ember jelezte oltási szándékát. A szakember kiemelte, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek nagyrészt fegyelmezettek és a védelmi intézkedéseket jó arányban betartják. Erre enged az is következtetni, hogy „ha nem így lenne, akkor már most látszódnának a rossz adatok.”

Április 19-ével az általános iskolák alsó tagozatai, az óvodák és a bölcsődék megnyitottak. Ezzel kapcsolatban Müller Cecília elmondta: „csak egészséges gyermeket engedjenek el óvodába, iskolába!” Hozzátette azt is, továbbra is nagyon fontos, hogy minden higiéniés szabályt tartsanak be az érintett intézmények. Kiemelte: „a pedagógusok soron kívüli beoltását befejezték a hatóságok.”  Arról is beszélt, hogy a pedagógusok harmadik oltási kampányában csak az oktatói dolgozók 32 százaléka jelent meg. „A behívott 210 ezer pedagógusból 153 ezer ember kapott oltást. Összességében 200 ezer pedagógus van beoltva soron kívül.”

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Müller Cecília azt is hangsúlyozta: tapasztalták, hogy egyre több a találgatás és a kérdés a ellenanyag szint mérésével kapcsolatban. Kiemelte, hogy ezek a mérések semmiképp sem pontosak! „A semlegesítő ellenanyagok vizsgálata lehetne pontosabb, de a sejtes immunitást nem méri. Egy-egy paraméter vizsgálata nem teheti az információt teljessé.” – szögezte le az országos tisztifőorvos.  

Továbbá újfent mindenkit arra kért: „Mindenki bizzon a gyártók, és a független laboratóriumok vizsgálataiban. Mindegyik hazai alkalmazott vakcina hatékony és biztonságos! Nem azzal kell foglalkozni, hogy mennyi antitestet mérünk, hanem most kell védetté tenni magunkat!”- jelentette ki.

Kiemelte azt is, hogy jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az összes koronavírus elleni vakcinát a világ minden pontján veszélyhelyzeti körülmények között engedélyezték. Ebből adódóoan lehetséges, hogy mindegyik védőoltásból kell majd egy harmadik oltás is. Emlékeztetett, hogy a kullancs elleni védőoltás esetében is pontosan ez a helyzet áll fent: szükséges az emlékeztető oltást. Viszont kiemelte: a koronavírus-elleni vakcinák esetében is több kérdés még nem dőlt el. „A legfontosabb, hogy most tegyük védetté magunkat” – mondta az országos tisztifőorvos.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #operativ törzs | #vakcina | #védőoltás |