Járványhelyzet

Nem lesz kötelező bevinni a gyereket az iskolába és az óvodába

Fotó: Pixabay
mti
2021.04.15. 15:57

Óvatosan és fokozatosan kell nyitni az oktatásban is - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján

Kiemelte azt is, hogy az óvodások jelenleg vegyes csoportokban, jellemzően naponta más-más óvodapedagógus felügyelete alatt vannak. A visszaállástól azt várják, hogy minden óvodás a saját csoportjába kerül, saját óvodapedagógusa mellé, amely növeli a biztonságot.

A korábbi tapasztalatok szerint a gyermekek fele, kétharmada tér vissza első körben az intézményekbe – mondta Maruzsa Zoltán.

Ezzel kapcsolatban arra kérte a nevelés szervezőit, hogy lehetőség szerint ne vegyes csoportokat alakítsanak ki április 19-től, még akkor sem, ha kevesebb gyermeket visznek vissza az óvodákba.

Az általános iskolák alsó tagozatán elinduló jelenléti oktatásról azt mondta: amellett, hogy a szaktanári rendszer hiánya miatt a tanulók egy osztályban vannak, jelentős érv az is, hogy a digitális oktatás ebben a korosztályban hatékony a legkevésbé.

Emellett a gyermekek továbbra is kevésbé fogékonyak a vírusra, az adatok alapján az óvodás és alsó tagozatos gyermekeknél még alacsonyabb a fertőzés aránya: alsó tagozaton fele, harmada volt, mint a felső tagozaton – mondta, hozzáfűzve, hogy a középiskolákban a tavaly novemberi adatok szerint három-négyszeres volt a fertőzés aránya.

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a szeptemberi tanévkezdéstől március 5-ig érvényes protokollhoz térnek vissza az intézmények, a változásokról minden intézmény vezetője levelet kap.

Újra kötelező lesz a testhőmérséklet mérése, a fertőtlenítés és a távolságtartás érdekében bevezetett intézkedések megtartása. Fertőtlenítőszereket és digitális hőmérőket biztosítanak az intézmények számára – mondta.

A köznevelésért felelős államtitkár kitért arra is, hogy az oktatás-szervezés kérdéséről a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével és a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőjével is egyeztetett, akik üdvözölték a kormány döntését a köznevelés nyitásáról.

Hangsúlyozta azt is, hogy az oktatás-szervezés terén minden racionális, helyben megvalósítható megoldást, amely még biztonságosabbá teszi a jelenléti oktatást, meg lehet próbálni, de azt nem lehet megvalósítani, hogy mindenhol megfelezzék az osztályokat, mert ahhoz kétszerannyi pedagógusra lenne szükség.

Beszélt arról is, hogy ha egy szülő nem akarja óvodába, vagy iskolába küldeni a gyermekét, arra lehetősége van, a távolmaradást az intézményvezetők engedélyezhetik. A szülőknek igazolniuk kell az intézményvezető felé, hogy gondoskodnak a gyermek felügyeletéről.

Az azonban nem várható el a pedagógusoktól, hogy a jelenléti oktatás mellett digitális oktatást is tartsanak, mert technikailag nem kivitelezhető – emelte ki. A tanárok viszont a tanulmányi rendszerben kiadják majd a feladatokat, amiket a szülők segítségével otthon feldolgozhatnak a távol maradó gyerekek.

Hozzátette, hogy aki a tanév során 250 óránál többet hiányzik, az év végén osztályozó vizsgát tehet a tantestület döntése alapján. Az a szülő, aki egyelőre nem engedi iskolába a gyerekét a járvány miatt, kérheti, hogy a hiányzást igazolt hiányzásként ismerjék el.

Tájékoztatója végén Maruzsa Zoltán megköszönte a pedagógusok eddigi munkáját, majd úgy fogalmazott, hogy “sokan aggódnak és egyesek nyíltan azon dolgoznak, hogy a nyitás ne sikerüljön. Az érintettektől azt kérem, hogy ezt fejezzék be, ne ellenünk dolgozzanak, hanem a gyermekekért”.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus | #Magyarország |