Sport
Győr+ 2020.11.04.

Magabiztosan győzött az ETO

Csató Sándor vezetőedző célja a mérkőzés előtt az volt, hogy a hazai mérlegen mindenképp javítani tudjon a csapat. Megkönnyítette a helyzetet, hogy a beteg játékosok már visszatérhettek, és a csapatkapitány, Priskin Tamás is végre a szakvezető rendelkezésére állhatott.

Győr+ 2020.11.04.

Győrben ülésezett a MOB elnöksége

A Magyar Olimpiai Bizottság Győrben tartotta elnökségi ülését, amelynek kiemelt témája volt Győr sportja mellett a szervezet új alapszabálya, a december 19-re tervezett ünnepi közgyűlés, illetve a tokiói olimpia.

Nagy Roland 2020.11.04.

Szép karriert építhet

Szép Márton az ETO utánpótlás akadémiájának egyik legnagyobb büszkesége, akit a szakemberek már jóval többnek tartanak egy 14 éves tehetséges gyereknél. A legnagyobb magyar klubok állnak sorba azért, hogy leigazolják, de Marci egyelőre szeretne Győrben maradni, hiszen jól érzi magát a klubnál. A nála egy évvel idősebbek között is kiemelkedő a teljesítménye, amire a Bayer Leverkusen is felfigyelt.

Nagy Roland 2020.11.03.

Tizenkilenc bajnokot avattak Győrben

Négy napon keresztül kora délutántól késő estig váltották egymást a bunyósok az Olimpiai Sportpark központi csarnokában felállított ringben, ahol a maximális létszámú mezőnnyel rendezték meg Ökölvívók Magyar Bajnokságát. A rendező klub egyik versenyzője ezüstérmet szerzett.

MTI 2020.11.03.

Nem okoz gondot a Győrnek a duplázás

Nem jelent gondot a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának, hogy 48 órán belül két mérkőzést kell játszania a Bajnokok Ligájában.

Győr+ 2020.11.02.

Ki legyen október sportolója? Szavazzatok!

Eltelt egy hónap, bemutattunk négy fiatal, tehetséges sportolót. Ahogy az minden alkalommal elhangzott, ennyivel nem ér véget az ígéretek pályafutása a Mindig győztesben.

MTI 2020.11.02.

Kleinheisler és Gyurcsó ismét a keretben

Marco Rossi szövetségi kapitány a soron következő három novemberi mérkőzésre kijelölte a magyar labdarúgó-válogatott keretét, amelybe ismét meghívót kapott Kleinheisler László és Gyurcsó Ádám.