Árokba hajtott egy kamion az M1-esen
Mosonszentmiklós közelében történt a baleset, a helyszínre a mentőket is riasztották.
Mosonszentmiklós közelében történt a baleset, a helyszínre a mentőket is riasztották.
A Radnóti Miklós utcában végzik a műszaki mentést a tűzoltók.
16 személlyel szemben javasol vádemelést bűnszervezetben, illetve bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt a KR NNI. A gyanúsítottakhoz köthető további 9 bandatagot Ausztriában már el is ítéltek. Az osztrák és a magyar rendőrök több mint félezer kilogramm kábítószer kereskedelmét tudták bizonyítani a két évig tartó nyomozás során.
A helyzet még meglehetősen bizonytalan, de az tuti, hogy szükség lesz az esernyőkre. Térségünkben pénteken már szükség lesz az esernyőkre, hiszen akár 10-20 mm eső is eshet.
Az alábbiakban közöljük a győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját.
Hat szigetközi település, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, vízi turizmusfejlesztésre.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áfabevallásokat ellenőrizve vizsgált egy céget, amely a tevékenységéhez nem kapcsolódó eszközbeszerzést számolt el. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy az elszámolt számítógépek kriptovaluta-bányászatra alkalmasak. A helyszíni ellenőrzés után az adózó önellenőrzéseiben csaknem 80 millió forint fizetendő adót vallott be.
Az elkövetőt a cselekménye megvalósítását követően három nappal – jogerősen - két év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték.
Halottak napja alkalmából a rendőrség hősi halottaira emlékeztek az Országos Rendőrfőkapitányság épületében, köztünk a Győr-Moson-Sopron megyei Horváth Imre posztumusz hadnagyra és Ősz Zsigmond alhadnagyra.
A győri hulladékudvarok a megszokott napokon 8 és 16 óra között lesznek nyitva