Szabó István Az ajtó című filmje is versenyben lesz Pulában
Szabó István Az ajtó című filmje is versenyben lesz az 59. Pulai Játékfilmfesztivál nemzetközi programjában.
Szabó István Az ajtó című filmje is versenyben lesz az 59. Pulai Játékfilmfesztivál nemzetközi programjában.
Bemutatták az idei Kaszás Attila-díjra jelölt művészeket: Kubik Anna, Kálid Artúr, Bányai Kelemen Barna és Keresztes Tamás esélyes az elismerésre. Közülük a közönség választja ki azt, aki a szeptember 7-i gálán átveheti a díjat.
A korábbinál nyitottabb színházat ígért csütörtöki sajtótájékoztatóján Pataki András, a soproni Petőfi Színház nemrégiben kinevezett igazgatója.
Négy jeles magyar személyiség - Örkény István és Ottlik Géza írók, Solti György karmester és Szentágothai János anatómus - születésének centenáriumát köszönti újdonságával a Magyar Posta.
A Győri Balett mellett, csak a Magyar Állami Operaház balett társulata használhatja a nemzeti címet. Kiss János igazgató szerint a győriek az elmúlt 33 év alatt bizonyítottak, így joggal viselhetik nevükben is ezt a rangot.
Mintegy ötezer látogatója volt a napokban zárult Goya-kiállításnak a Városi Művészeti Múzeumban. Az igazgató szerint ez is szép eredmény.
Két település, Kapolcs és Taliándörögd ad otthont a 22. Művészetek Völgye kulturális fesztiválnak július 27. és augusztus 5. között. Márta István fesztiváligazgató szerint az idén visszatér a "családiasabb hangulat".
Ha megnyeri az Európai Parlament által alapított díjat, akkor az EU mind a 27 államában bemutathatják a Berlinale nagydíjas filmet.
Ma lépett fel a víziszínpadon Mága Zoltán hegedűművész.
Apró bolt a belvárosban, a Czuczor és a Kisfaludy utcák sarkán. Kívülről semmi különös, belépve bőrillat, jobbról egy lóláb, a polcokon lószerszámok, a falakon régi lovas képek. A boltosok, Tóth Imre és Tóthné Szalai Valéria a népművészet mesterei. Bőrművesek.