Ismét nyitva áll a jótékonysági faház
A karácsonyi bevásárlás közepette nem csak saját családunknak, de másoknak is szebbé tehetjük az ünnepet. A város jótékonysági faháza a Széchenyi téren várja a segíteni szándékozókat.
A karácsonyi bevásárlás közepette nem csak saját családunknak, de másoknak is szebbé tehetjük az ünnepet. A város jótékonysági faháza a Széchenyi téren várja a segíteni szándékozókat.
Befejeződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régió győri regionális központjának felújítása. Megtörtént a homlokzat, a nyílászárók és gépészeti elemek rekonstrukciója, valamint a belső megújítása is. Az megszépült épület ünnepélyes átadására pénteken került sor.
A K&H inkubátor programjába 8 megyei kezdő vállalkozás került be.
Épületgépészeti berendezésekből, szerszámokból nyílt kiállítás a győri Lukács Iskolában.
Idén már a negyedik alkalommal mérték össze tudásukat és ügyességüket a középiskolások ötfős csapatai a „Sportolkozz!” elnevezésű szórakoztató vetélkedőn, amelyhez első alkalommal csatlakoztak diákok Komáromból, Tatáról, Egerből és Székesfehérvárról.
Napokon belül beköszönt a hideg téli időjárás, a kerékpárosok pedig válaszút elé kerülnek, vagy elpakolják járművüket, vagy a csípős idő ellenére továbbra is nyeregbe pattannak.
Már csak néhány óra és ismét felgyúlnak advent fényei Győrben.
Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és partnerei erősáramú villamos tanműhelyet adtak át, amely egyedülálló gyakorlatszerzési lehetőséget kínál a műszaki pályára készülő fiataloknak.
Tárt karokkal várják a leendő elsősöket a Móra Iskolában, ahol szerdán nyílt napon látták vendégül a gyereket és szüleiket.