Villamos tanműhelyt adott át az E.ON

A napi gyakorlatot tanulhatják a jövő szakemberei

Fotó: O.Jakócs Péter
Győr+
2019.11.28. 15:51

Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és partnerei erősáramú villamos tanműhelyet adtak át, amely egyedülálló gyakorlatszerzési lehetőséget kínál a műszaki pályára készülő fiataloknak.

A valós szakmai követelményeknek megfelelő tudású villamos szakemberek oktatása a célja az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. utánpótlásképzési programjának. Ezen program keretében került sor az E.ON erősáramú tanműhelyének átadására, amely egyedülálló gyakorlatszerzési lehetőséget kínál a térségben műszaki pályára készülő fiatalok számára. Ennek a műhelynek az átadásával vált teljessé a villamos szakirányú képzés az E.ON képzési rendszerében a közép- és felsőfokú képzésben részt vevő, valamint pályakezdő fiatalok, azaz a 14-től 24-éves korosztály számára.

A villanyszerelő képzésben részt vevő fiatalok mellett mostantól az erősáramú elektrotechnikus tanulók is választhatják gyakorlati képzőhelyükként az E.ON.-t.

A tanműhely bemutatása mellett szakmai beszélgetés zajlott a szakképzés jövőjéről, a szakképzés 4.0 stratégiában megfogalmazottak gyakorlatba ültetéséről, a szakképzés életpálya szemléletű kialakításáról.

Haraszti Judit, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója elmondta, a szakmai beszélgetés egyik apropója, hogy a szakképzés átalakítása kapcsán az elméleti és gyakorlati képzésben részt vevő szakemberek és cégek több fórumon tudják megosztani véleményüket egymással, és a másik, hogy az oktatóterem átadásával be tudják mutatni, hogy ma a duális képzésben tanulók hol, milyen modern és folyamatosan bővülő lehetőségek között tudják a szakmájukhoz szükséges gyakorlati tapasztalatokat megszerezni.

„Egy vállalat egyik legmeghatározóbb értéke a munkatársak szakmai hozzáértése, magas szintű képzettsége és naprakészsége, éppen ezért a tudásba fektetni a legjobb befektetés. Kiváló szakemberekkel szeretnénk együtt dolgozni a jövőben is, ezért már a fiatalok képzésénél is jelen vagyunk. Biztosítjuk a feltételeket, hogy naprakész gyakorlati tudással léphessenek át a munka világába, ahol piacképes ajánlattal várjuk őket” – hangsúlyozta Haraszti Judit.

Dr. Dóka Ottó, a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettese szerint a tanműhely kialakításával lehetőséget adnak a műszaki pályára készülő diákoknak, hogy olyan tudást szerezzenek, amellyel hasznos tagjai lehetnek a munkaerőpiacnak.

Az ünnepélyesen átadott gyakorlati képzőhely kifejezetten a valós napi kihívásokra felkészítő tematikával és főállású szakoktatókkal fogadja a duális képzés keretében a diákokat. Modern eszközök széles köre áll a fiatalok rendelkezésére, biztosítva, hogy az iskolában szerzett elméleti tudásukkal párhuzamosan megfelelő gyakorlati tapasztalatot is szerezhessenek.

Szerző: Szabó Csilla
TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid
Fotó: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #Oktatás |