Szórakoztató vetélkedő diákoknak

Negyedszer is „Sportolkozz!”

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2019.11.28. 20:21

Idén már a negyedik alkalommal mérték össze tudásukat és ügyességüket a középiskolások ötfős csapatai a „Sportolkozz!” elnevezésű szórakoztató vetélkedőn, amelyhez első alkalommal csatlakoztak diákok Komáromból, Tatáról, Egerből és Székesfehérvárról.

A „Sportolkozz!” elnevezésű sportesemény olyan vetélkedő, ahol egyaránt számít az agy és a test ereje.

Negyedik éve várták a szervezők a középiskolák jelentkezését. Iskolánként négy csapat indulhat, amelyek 5 fősek, idén 19 középiskolás csapat mérte össze tudását, ügyességét.

A győri Városi Diák Fórum (VDF) a város önkormányzatának támogatásával rendezte meg immár hagyományos „Sportolkozz!” elnevezésű nagyszabású, szórakoztató vetélkedőjét, amely sportos, logikai és csapatépítő feladatokból álló verseny. Mindig az előző év nyertes csapatának középiskolája a következő év vetélkedőjének házigazdája, idén a GYSZSZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája adott otthont a rendezvénynek, Évek óta már a regisztráció során előre lehet látni, hogy igény van a diákok körében azokra a közösségi rendezvényekre, ahol tudásukat, képességüket próbára téve jó hangulatban töltenek a fiatalok. Idén öt vendégszervezet is jelentkezett a vetélkedőre Tatáról, Egerből, Komáromból, Székesfehérvárról pedig két csapat is megmérette magát a feladatok teljesítésében. A tervezés, a szervezés és a lebonyolítás jelentős részét a diákok vállalták.

Radnóti Ákos alpolgármester köszöntőjében elmondta, a Városi Diákfórum 2014 óta aktívan működik, és lehetőséget ad a diákoknak, hogy részt vegyenek a közéletben, véleményüket, javaslataikat, érdekeiket képviselik és közvetítik a fórumon keresztül.

„Egy igazán vidám délutánt töltött el a közel száz diák együtt. Voltak, akik először mérették meg magukat, de akadtak visszatérő versenyzők, a Hild iskola csapata már negyedszer vesz részt a megmérettetésen. A feladatokat úgy állítottuk össze, hogy mindegyikbe csempésztünk egy kis humort, ezzel is biztosítottuk a jó hangulatot.”- mondta Vöröss Olivér, a győri VDF soros elnöke.

Az idei vetélkedő a retró jegyében zajlott. A megnyitó után a Bro’n’sis vezetője, Dukai Gábor mozgatta meg a bemelegítés során a részvevőket, a pörgős dalok megadták a jó alaphangulatot a versenyhez. „Tíz éve még én is ebbe az iskolába jártam, jó volt visszatérni és örömmel láttam a diákok lelkesedését és vidámságát”- emelte ki Dukai Gábor, akivel zárásként táncos flashmobot tartottak a résztvevők.

A vetélkedőn a csapatok forgórendszerben mentek körbe az állomásokon, ahol teljesítményüket pontozták. Az izgalmas és erőt, tudást, kreativitást is igénylő viadalon a győri Kossuth-iskola Five Girls Power csapata lett a győztes, ők rendezhetik jövőre az ötödik „Sportolkozz!”versenyt. A húsz megálló között voltak vendégállomások, a rendezvényre elfogadta a VDF meghívását a HÍD Ifjúsági Iroda, az Új nemzedék, a Bro’n’sis, a Leo Klub, a Győr Sharks, valamint a Győri Katasztrófavédelem is. A verseny legjobbjai – hála a támogatóknak – értékes ajándékokkal és emléklappal térhettek haza.

Szerző: Szabó Csilla
Televíziós szerkesztő: Pulai Sarolta
Fotó: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Oktatás |