Híradó
Földvári Gabriella 2023.06.30.

Ingyenesen strandolhatnak a nyugdíjasok

Személyesen dr. Dézsi Csaba András polgármestertől vehették át pénteken az ingyenes fürdőbelépőket azon civil szerveztek és nyugdíjas klubok képviselői, akik korábban jelezték igényüket.

Pécskai István 2023.06.29.

Navracsics Tibor: ,,Győr a nemzetgazdaságunk egyik fő motorja”

Csütörtök este a győri Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban került sor a ,,Víz, amit akartunk" című fenntarthatósági rendezvényre, amelyet a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közösen szervezett. Az esemény középpontjában a térség sok látogatót vonzó folyói, illetve a Szigetköz és a Csallóköz turisztikai terület volt, emellett szó esett a térséghez kapcsolódó települések lehetőségeiről.

Zombai-Kovács Ákos 2023.06.29.

A vármegye is nemet mondott a háborúra

Több vármegyebeli helyi önkormányzat után maga a vármegye is nemet mondott a háborúra. A vármegyei testület rendkívüli közgyűlésen szavazta meg a békepárti előterjesztést, ami nyolc pontban fogalmazza meg, miért kell elítélni az orosz agressziót és kiállni a béke mellett.

Kárpát Zsolt 2023.06.29.

Agrármérnökből lett főispán

Immár 3. alkalommal tartott polgári fórumot Simon Róbert Balázs, győri országgyűlési képviselő. A politikus ezúttal Széles Sándort, Győr-Moson-Sopron vármegye főispánját hívta meg.

P. Csapucha Adrienn 2023.06.29.

Szárnyaljunk az égig, megéri győrkőcnek lenni!

Pénteken a kulcsátadási ceremóniát követően birtokba veszik kicsik és nagyok a várost, hiszen elstartol Közép-Európa legnagyobb gyerekbulija. A 16. Győrkőcfesztiválra az önkormányzat és az „örökbefogadók” jelentős támogatásával hónapok óta készül a Vaskakas Bábszínház társulata, hogy 10 helyszínen 1000 programmal kápráztassák el a mesés birodalomba látogatókat. Zsebpénz persze ezúttal sem kell, hisz ingyen van, szárnyaljunk az égig 2023-ban!