A Kölcsey-iskolások elszavalták a Himnuszt
Január 22-e, a Magyar Kultúra Napja, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát.
Január 22-e, a Magyar Kultúra Napja, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát.
Izgalmas és feladatokkal teli év volt a 2023-as esztendő a Szent Mór Bencés Perjelség számára. Sok volt a feladat és a tennivaló, de a Széchenyi téri bencés templom megmaradt a nyugalom szigetének. Erről beszélt a Győr+ Médiának Sárai-Szabó Kelemen perjel, aki hangsúlyozta, reményeik szerint az év végére befejeződik a tetőfelújítás a bencéseknél.
Hazánk legnagyobb teniszreménységei versenyeznek a hétvégén Győrben. Az Olimpiai Sportparkban rendezik meg a Rába ETO Tenisz Kupát az U12-es korosztály legjobbjai számára.
Ahogy arról már pénteken beszámoltunk, a hétvégén nagyszabású judo eseménynek ad otthont Győr. A Nemzetközi Judo Szövetség és az Európai Judo Szövetség kétnapos konferenciáján és szemináriumán a világ legjobb edzői és versenybírói vesznek részt.
A munkának egy titka van, csinálni kell, vallja dr. Dézsi Csaba András polgármester. A városvezető pedig folyamatosan, több területen is dolgozik. Hozzá hasonlóan vannak még olyan győriek, akik hasonló teherbírásúak, például Tálos Imre, aki végzettségét tekintve fémesztergályos, nyugdíjas évei alatt azonban a fa megmunkálásával foglalkozik.
A hétvégén nagyszabású nemzetközi judo esemény helyszíne lesz Győr. A kétnapos konferencián és szemináriumon a világ legjobb edzői és versenybírói találkoznak városunkban. A rendezvény sajtótájékoztatóján dr. Tóth László, a Magyar és az Európai Judo Szövetség elnöke bejelentette, Győr megkapta az idei évre az Európa judo fővárosa címet. A sportvezető hozzátette, nincs még egy olyan város, ahol egy évben 5 világszínvonalú nemzetközi judo eseményt rendeznek.
Két Győr-Moson-Sopron vármegyei cég is nagylelkű adománnyal segítette a Lurkó Alapítványt és ezzel a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházat. A MELECS EWS GmbH győri fióktelepe ötezer euróval (1,9 millió forinttal) támogatta a koraszülött osztályt, míg a mosonszolnoki SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt. 1,8 millió forintot ajánlott fel jótékony célra - az összeget a gyermekpszichiátriai osztály kapta. A 3,7 millió forintos adomány a gyermekek gyógyítása szempontjából két nagyon fontos eszköz megvételét tette lehetővé.
Állandó megújulásban – ez a jelmondata az idei házasság hetének, melyet tizenhetedik alkalommal rendeznek meg Magyarországon. Az eseménysorozat február 11-18. között zajlik központi és helyi programokkal.