Híradó
Zombai-Kovács Ákos 2021.12.15.

Az új élményfürdő a régió érdekeit szolgálja

A Győrben épülő új élményfürdő nem csak a város, de az egész régió érdekeit szolgálja, hangzott el azon a bejáráson, ahol a város két országgyűlési képviselője térségbeli polgármestereknek mutatta be a készülő beruházást. Simon Róbert Balázs és Kara Ákos tucatnyi településvezetővel közösen járták be a területet. A Modern Városok Program keretében egyedülálló élményfürdő készül a korábbi strand területén, 21, 3 milliárd forint kormányzati támogatással. A munkák jól haladnak, a fejlesztés pedig a tervek szerint 2023 nyarára készülhet el.

Zombai-Kovács Ákos 2021.12.15.

Egészségügyi dolgozóknak olcsóbb a fenyő!

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete szerint 10-20 százalékkal megemelkedtek a fenyőárak idén, az előző évihez képest. A lucfenyő 4-5000, az ezüstfenyő 5-6000, a nordmann fenyő pedig hétezer forint körüli áron vásárolható meg, méterenként. Hiába az áremelkedés, a vásárlók többsége továbbra is inkább a nordmann fenyőt választja, mondván, évente csak egyszeri kiadásról van szó. A Győr-Szol piacterein december 10-e óta lehet beszerezni a fenyőfát, a Vásárcsarnoknál 10, a Tarcsay úti parkolóban 14 kereskedő kínálja portékáját.

Németh Boglárka 2021.12.14.

Alapítványt hozott létre dr. Dézsiné Szentes Veronika

A győri állatkert önkénteseként egy papagájmentő központ kialakításán dolgozik dr. Dézsiné Szentes Veronika. Az új állatvédelmi törvény kormánybiztosa Ovádi Péter javaslatára létrehozott egy alapítványt, hogy a felelős állattartásra nevelje a gyerekeket, illetve a majdani központ otthont adjon az árván maradt, elkobzott, gazdátlan, vagy beteg madaraknak. Munkáját dr. Andréka György, a Xantus János Állatkert igazgatója is segíti.

Németh Boglárka 2021.12.14.

Díjazták a 750-es vetélkedő nyerteseit

Megkapták megérdemelt jutalmukat az Arrabona EGTC által szervezett 750-es vetélkedő győztes csapatai. A polgármester, dr. Dézsi Csaba András adta át nekik az ajándékcsomagokat.

Németh Boglárka 2021.12.14.

Közétkeztetési szakácsverseny az Audi iskolában

A Közétkeztetési Szakácsverseny harmadik fordulóját, Győrben az Audi Hungária ÁMK-ban tartották szombaton. A kétévente megrendezett megmérettetés célja, hogy a közétkeztetés szereplőit fejlődésre, fejlesztésre, innovációra ösztönözze.

Zombai-Kovács Ákos 2021.12.14.

Bana: Januártól sem fogok unatkozni!

Január elsejétől nyugdíjba vonul a győri levéltár igazgatója. Bana József több mint 30 évig volt az intézmény vezetője, ez alatt az idő alatt rengeteg kötet, kiadvány, kutatás és kiállítás készült a levéltár gondozásában, amire nagyon büszke a búcsúzó direktor. Bana József azt mondja, januártól sem fog unatkozni, legfeljebb nem a munkahelyén, hanem otthon dolgozik majd. A szakembernek a történelemtudomány területén vannak még komoly tervei és folytatja a Győr kevésbé ismert polgármestereit bemutató sorozatot is.