Lopott roller keresi gazdáját? Felismeri?
Győrben a rendőrök lefoglaltak egy - feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó – elektromos rollert, a rendőrség várja a tulajdonos jelentkezését.
Győrben a rendőrök lefoglaltak egy - feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó – elektromos rollert, a rendőrség várja a tulajdonos jelentkezését.
Amatőr társulatként indult, most Győrt hódítaná meg a Bő-Art Színjátszó Társulat. A Bősárkányban alakult, hobbi színészekből álló közösség 2019 óta működik, előbb az István a király című rockoperát gondolták újra, azóta pedig a Száll a kakukk fészkére című darabot játsszák nagy sikerrel.
Rendhagyó programon vehettek részt azok a szerencsés rajongók, akik a Győr+ Rádió által szervezett Tankcsapda játékon nyertek.
Nagy várakozással fogadták dr. Dézsi Csaba Andrást a marcalvárosi nyugdíjas klubban, hiszen az elmúlt évtizedekben még egyetlen polgármester sem látogatta meg őket. A csütörtöki eseményre nem üres kézzel érkezett a városvezető, százezer forintos adományt jelképező táblát nyújtott át Boros Sándor klubvezetőnek.
Nagyszabású konferenciát rendezett a Széchenyi István Egyetem csütörtökön a Management Campus konferenciatermében. A rendezvényen a győri ipar meghatározó szereplői, a győri iskolák igazgatói, valamint az egyetem dékánjai és szakfelelősei vettek részt.
Ahogy arról Híradónk is beszámolt, február 11-e és 18-a között zajlik Ménfőcsanakon és Győrben is a Házasság Hete programsorozat. Egész héten színes és érdekes programok várják a házasságban élőket, de a házasságra készülő párokat is.
Ezerszer ráeszmélünk, hogy mennyire rohan az idő, csak telnek a napok, főleg akkor, amikor valami egészen különleges élethelyzetben vagyunk. Akkor csak megállítanánk az idő rozsdás kerekét, hogy ha csak egy kicsit is, de bent ragadjunk a mámorító pillanatban. Valahogy így vannak ezzel a Tanzán Kaland résztvevői is, akik hosszú útjukról hazatérve, az élmények tengerében ringatózva még mindig nem ocsúdtak fel…
A február 18-ára meghirdetett Télen telelek című előadás több színész betegsége miatt elmarad - tájékoztat friss közleményében a Vaskakas.
Megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Jótékony levesfőzés és levesosztás lesz pénteken a győri vásárcsarnokban. A piac néhány zöldség-gyümölcs és húskereskedője gondolt egy nagyot, kitalálták, hogy a Kőleves című mese ötletét követve összeadják az alapanyagokat és mintegy 300 adag ízletes levest készíttetnek a korábbi csarnokbeli lecsófőző verseny győztes séfjével. A leveseket jelképes összegért kínálják a piacra látogatóknak, a befolyt összeggel pedig a Lurkó Alapítványt támogatják a jótékony kereskedők.