Bezárták a szabadstrandokat
A GYŐR-SZOL Zrt. augusztus végéig biztosította a vízben tartózkodás biztonságos feltételeit az Aranypart I. és az Aranypart II. szabadstrandon.
A GYŐR-SZOL Zrt. augusztus végéig biztosította a vízben tartózkodás biztonságos feltételeit az Aranypart I. és az Aranypart II. szabadstrandon.
Szeptember 2-án, az ősz első hétvégéjén Újvárosban színes programokkal búcsúztatták az idei nyarat.
Hosszabb távon egy „közös” bor is lehet annak az összefogásnak az eredménye, amelynek célja a Pannonhalmi borvidék népszerűsítése. Hat borászat, a Pannonhalmi Apátsági-, a Cseri-, a Hangyál- és a Herold Pincészet, valamint a Pécsinger Szőlőbirtok és Tar Attila Borászata együtt bíztak meg egy kommunikációs céget a mindenre kiterjedő bormarketinggel. Az összefogás a PH-Érték fantázianevet kapta.
A tűzoltók szabadítottak ki egy embert az egyik járműből.
Izgalmas nap elé néznek a színház világa iránt érdeklődők: az eddigi nagy siker nyomán idén is megrendezik az Egy nap a kulisszák mögött szlogenű nyitott napot.
Pénteken délelőtt tartották a tanévnyitót az Audi Hungaria ÁMK-ban, ahol bemutatkozott az új főigazgató, Günther Schuster, valamint több újdonságról is beszámoltak.
Lassan vége a nyárnak, a tavasszal és nyáron varázslatosan folyton nyüzsgő állatkertben pedig több változást is hoz magával az évszakváltás.
Ma este, 20:30-kor lép fel az Operalia verseny négy díjazott énekese a győri Széchenyi téren, a Voices of 2017 nevű rendezvényen.
A Győri Egyetemért Közhasznú Egyesület és konzorciumi partnere, a Mobilis Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 262,84 millió forint támogatásban részesült az EFOP-3.3.6-17 azonosítószámú pályázati felhívásra benyújtott, „Természettudományos élménypedagógiai programok fejlesztése Győrben és térségében, a GYEKE és a Mobilis együttműködésében” címet viselő projektje megvalósítására.
Kiserdőből szabadidőpark, ez Győr Marcalváros II. önkormányzati képviselőjének nagy álma. Rózsavölgyi László szerint a folyamatos fejlesztések nem csak a lakótelepen élők számára kedveznek, de más városrészekből is egyre többen jönnek kikapcsolódni a Krúdy-Iskola mögötti zöld területre.