Halálos baleset Győrben – véget ért a helyszínelés
Kérekpárost gázolt el egy vonat a Pusztaszeri úti vasúti átjárónál vasárnap délután. A helyszínelés este 9 óra környékén fejezték be a rendőrök.
Kérekpárost gázolt el egy vonat a Pusztaszeri úti vasúti átjárónál vasárnap délután. A helyszínelés este 9 óra környékén fejezték be a rendőrök.
Célokra mindenkinek szüksége van. Ezek viszik előre, és mozdítják ki az embert a hétköznapok szürke masszájából. Céljaink lehetnek rövid, közép és hosszú távúak, aszerint, hogy mekkora időintervallum szükséges a megvalósításukhoz. A hangsúly pedig a megvalósításon van, hiszen akkor leszünk céltudatosak, ha a tervből valóság lesz. Varga András már a középiskolában tudta, hogy mit akar.
Bodrogi Flórának, a mezőkeresztesi huszonéves lánynak nem volt kérdés, hogy szeretné-e képviselni a szívéhez közel álló ösztöndíjprogramot. Küldetésének érzi, hogy minél több embernek adja át azt az élményt, melyet ő is tapasztalt külföldön az Erasmus-nak köszönhetően.
A közúti közlekedési baleset bekövetkezésének körülményeit a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
Idén is rengetegen voltak kíváncsiak a Győrkőcfesztivál szombati programjaira. Ezen a hétvégén hagyományosan minden a gyerekekről szól. Mosolyukért és kacajukért pedig minden fáradtság megéri.
A partszakaszt strandolásra mindenki saját felelősségére veheti igénybe.
Két hatalmas és különleges madár érkezett június elején Budapestről a Xantus János Állatkertbe: egy kaffer szarvasvarjú testvérpár kapott nálunk új otthont.
Az Aegon Relax Plusz egy rendszeres díjfizetésű, garantált kamatot nyújtó, úgynevezett hagyományos nyugdíjbiztosítás, amely megtakarításra, valamint életbiztosítási védelemre egyaránt alkalmas.
A győri önkormányzat támogatásával felújították Bak Imre Felhő című köztéri alkotását, amely 1976 óta diszíti a Móra-iskola előtti teret. Az akkor fiatal alkotó azóta neves művész lett, Kossuth-díjas, Munkácsy-díjas és a Nemzet Művésze.
A héten jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely az Orbán Viktor miniszterelnök és Borkai Zsolt polgármester által aláírt együttműködési megállapodásban szereplő fejlesztésekhez határidőket rendel. A városházán polgármesteri biztos koordinálja majd az előkészítést.