Baleset a kettős hídnál: sajnálatát fejezte ki a Győr-Szol
A szolgáltató a sérültnek mielőbbi jobbulást és felépülést kíván.
A szolgáltató a sérültnek mielőbbi jobbulást és felépülést kíván.
Kedden este Győrben a Bisinger sétány egyik lakásában szólalt meg a szén-monoxid-érzékelő.
A katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától vízkeresztig, azaz január hatodikáig tart. A vízkereszthez kapcsolódó hagyományokat, népszokásokat elevenítjük fel.
Újabb sikeres félévet zárt a győri Széchenyi István Egyetem, a Startup Campus és a Magyar Fejlesztési Bank-csoporthoz tartozó Hiventures közös inkubációs programja.
A vasútállomásokon kialakított kormányablakok fő célja, hogy azoknak az állampolgároknak, akiknek lakóhelyén nem található kormányablak, ne kelljen további helyi közlekedési eszközt igénybe venniük.
Az intézmény vezetője elmondta, a tervek szerint januárban megtartják a felvételi megtekintést.
A Volkswagen komolyan veszi a négyajtós kupé kategóriát. Az Arteon markáns orral, csodásan ívelt tetővel és izmos hátsóval készülő, ötajtós luxusautó.
A Győr-Szol Zrt. korábbi értesítése alapján több fogyasztónak is bejelentést kell tennie a melegvíz-mérőóra állásáról. Mutatjuk, most mely utcák és házszámok érintettek.
Két héten belül megkezdődhet a Fekete István Általános Iskola felújítása. 960 millió forintból korszerűsítik Adyváros nagy múltú oktatási intézményét.
A „Covid-19 Híradó Győr" legfrissebb, sorrendben 23. adásában a járvánnyal kapcsolatos legfontosabb aktualitások mellett Győr várossá nyilvánításának 750. évfordulójára tervezett idei évi programsorozatról, és több más fontos témáról is szó esett.