50 milliós adomány

Újabb segítség az Audi Hungariatól

Fotó: O. Jakócs Péter
Kárpát Zsolt
2021.05.05. 11:01

Az Audi Hungaria negyedik alkalommal nyújt segítséget a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórháznak a koronavírus-járvány elleni harcban.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke szerdán délelőtt adta át a közel 50 millió forint értékű támogatást dr. Jávor Lászlónak, a kórház főigazgatójának és dr. Dézsi Csaba Andrásnak , Győr polgármesterének.

Az autóipari vállalat eddig összesen 200 millió forintot adományozott a győri kórháznak a pandémiás helyzetben.

„Nagyon sok munkatársat foglalkoztatunk itt ezen a telephelyen, ilyen értelemben Győr az otthonunk, éppen ezért természetes, hogy a mostani adományunkkal már negyedik alkalommal segítünk a kórháznak” – jelentette ki Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.

Fotó: O. Jakócs Péter

Jávor László, a PAEOK főigazgatója az eseményen elmondta: „Az Audi Hungaria támogatását a legkorszerűbb terápiás és diagnosztikai eszközök beszerzésére, valamint az egészségügyi dolgozóink rekreációjára szeretnénk fordítani.

Dr. Dézsi Csaba András az adomány átadásán kiemelte: „
Számunkra fontos, hogy a világ legnagyobb motorgyára meghatározó társadalmi szerepet vállal és támogatja a betegellátás fejlesztését is”

Tekintse meg helyszíni képes gyors-beszámolónkat!

A Győr+ TV Híradójából:

Kapcsolódó témák: #adomány | #Audi Hungaria | #Győr+ TV | #Győri kórház |