Vizit a terepen: Élmény volt bejárni a körzetet
Élmény volt bejárni ezt a körzetet, ezt mondta a polgármester, miután kedden, a 9-es számú választási körzetben vizitelt terepen, Kovács Tamás képviselővel közösen.
Élmény volt bejárni ezt a körzetet, ezt mondta a polgármester, miután kedden, a 9-es számú választási körzetben vizitelt terepen, Kovács Tamás képviselővel közösen.
A Covid-19 járvány miatt új helyszínen tartja hagyományos véradását a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ. Május 21-én 13 órától várnak mindenkit, aki karját nyújtja a jó ügyért.
Közösségi Kávézó nyílt Adyvárosban a Kodály Zoltán utca 2/C szám alatt található tízemeletes földszintjén. A kezdeményezés a győri Család- és Gyermekjóléti Központ nevéhez fűződik és az önkormányzat támogatásával valósulhatott meg hat millió forintból.
Sokan nem is gondoljuk, hogy minden harmadik megrágott falat az emberiség mindennapjaiban, a méhek munkájának gyümölcse. Ma van a méhek világnapja.
Az oktatást, a kutatást és az Arrabona Racing Team hallgatói csapat munkáját is segíti az a rendkívül modern lézergravírozó gép, amely a győri Széchenyi István Egyetem és az EERS Hungary Kft. együttműködésének köszönhetően érkezett az intézménybe. A szoros kapcsolat kölcsönös előnyökkel jár a két fél számára.
A Győr-Szabadhegyen élők jelezték dr. Dézsi Csaba András polgármesternek és Diligens Tibor önkormányzati képviselőnek, hogy a téli hónapokban elhasználódott a Rózsák terén lévő futópálya mulcsos futófelülete és több helyen megrongálódott a szegélye.
Több szempontból is hasznos kerékpárút készült el a közelmúltban, befejeződött ugyanis a Mártírok útja - Ipar utca-Pesti út csomópontjától, egészen az Ipar-csatornáig tartó, korábban még hiányzó bicikliút építése. Az 1300 méter hosszú részt már birtokba is vették a kerékpárosok, számolt be a Győr Plusznak a térség országgyűlési képviselője.
A Győr+ Hetilapban két éven keresztül tárta olvasóink elé Czvikovszky Tamás a győri utcanevek eredetét, összesen 458 közterület elnevezésről derült ki, hogy kiről, miről nevezetes. Az újságban megjelent sorozat annyira népszerű volt, hogy a szerző, a kiadó és a városvezetéssel úgy döntött, kibővítve, könyv formájában is megjelentetik, Győri utcák címmel.
Az alábbiakban láthatók azok az állásajánlatok amelyek Győr térségére vonatkoznak.
Az interneten elérhető tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani és beküldeni.