Győr
Győr+ 2019.06.12.

Gólyákat gyűrűztek Szentivánon

A nyár eleji gólyagyűrűzés lassan hagyománnyá válik Győrszentivánon. Idén négy gólyafiókát jelöltek meg a szakemberek, hogy lássák a költöző madarak vonulási útvonalát. A látványos eseményt a Szentiváni Madárbarát kör tagjai szervezték, közel száz óvodással és kisiskolással.

Győr+ 2019.06.12.

Támogatás borral és kultúrával

Az álmaik megvalósítását segítő támogatást vehették át a Kantharosz Gála pályázatának nyertesei, tehetséges fiatalok és rászorulók szerdán.

Győr+ 2019.06.12.

Itt a kánikula, ingyen ásványvizet osztanak

Déltől egészen a hőségriasztás végéig ingyen ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-Start a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon, így Győrben is.

Győr+ 2019.06.12.

A nemzet tehetségeiért díjat vehetett át az egyetem népszerű oktatója

A nemzet tehetségeiért díjat vehette át a napokban Barla Ferenc, a Széchenyi István Egyetem fizikusa, aki nem ért egyet azzal, hogy az emberi agyat nem szabad leterhelni. Maga is hatezerkétszáz kötetes magánkönyvtárából töltekezik, bonyolult műveleteket számol ki fejben, Talentum Műhelyt vezet, és Templeton Mentorként karol fel fiatal tehetségeket. Első diplomáját Győrben szerezte, és kórházi sugárfizikusként töltött évek után került vissza Alma Materébe.

Győr+ 2019.06.11.

Közös ellenzéki összefogás Győrben

A Demokratikus Koalíció (DK) tagja, Glázer Tímea önkormányzati képviselő lesz a győri ellenzék közös polgármester-jelöltje – jelentették be kedden délután a Városháza téren.

Győr+ 2019.06.11.

Már takarítják a vízparti sétányokat

A Győr-Szol Zrt. Városüzemeltetési és Kivitelezési igazgatóságának koordinálásában, a Rába és a Mosoni-Duna apadásával összhangban kedden reggel megkezdődött a korábban elöntött vízparti sétányok mosása.

Győr+ 2019.06.11.

Akár a te családod is fogadhat cserediákot!

A győriek előtt is itt a lehetőség, hogy cserediákot fogadjanak otthonukban. Aki rászánja magát erre, életre szóló élménnyel, tapasztalattal gazdagodhat: egy „nyelvtanár” költözik az otthonába, aki a barátja is lesz egyben. Segítségével könnyedén sajátíthatja el az idegen nyelvet, tanulhat az adott ország kultúrájáról, és egyszerűbben boldogulhat majd a munka világában is, nem beszélve arról, hogy kinyílik előtte a világ.

Győr+ 2019.06.11.

Vissza a lovagkorba!

Nyáron ismét időutazást tehetünk a középkorba, június 28-30. között ugyanis lovagi tornákat láthatunk, lovagi táborban járhatunk, megismerkedhetünk a középkori mesterségekkel a Szent László Napokon, de egy látványos lovas színházi show keretében a lovagkirály élete is megelevenedik.