Versek és festmények az étteremben

„Festeni ecsettel és szavakkal”

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2022.02.17. 20:13

Csendes Ramóna és Kovács Apollónia amatőr festőművészek, költők közös kiállítása nyílt meg csütörtökön a Marcal étteremben.

A meghitt megnyitón az alkotók rendhagyó módon önmagát mutatta be. Csendes Ramónáról megtudták az érdeklődők, hogy hét évvel ezelőtt kezdett el versekkel foglalkozni, amikor egy nehezebb szakasz volt az életében, kiírta magából az érzéseit, ez segített feldolgozni a gondjait. Festeni két éve nyáron kezdett Ramóna, amikor nem tudta, hogy mit ajándékozzon a bátyja születésnapjára. Úgy gondolta, fest neki egy képet, amit megmutatott egy ismerősének is, ő biztatta, foglalkozzon a festészettel.

Csendes Ramóna

„Valamilyen érzés, vagy fotó, festmény inspirál, tovább gondolom, hogy mit sugall, mit mond számomra, és az festem meg.  Olajfestményeket készítek, ez türelemjáték, de nekem az életemben meg kellett tanulnom, hogy várni kell dolgokra. Ez sokat segített, hogy türelmesebb legyek, hogy mikor érik be egy történet. Valamint az olaj textúrája is jobban tetszik, más technikáknál. „ – fogalmazott Ramóna.  Az írásban pedig valamilyen életesemény hozza számára az ihletet, soha nem gondolkozik azon, hogy írjon, hanem az „csakúgy jön” számára. Ramóna szeretne továbbfejlődni, és célja, egy naptárt készíteni, amelyben a festményei és versei is szerepelnek, és amelynek bevételét jótékony célra kívánja majd felajánlani.

Kovács Apollónia

Kovács Apollónia elárulta: ”Ilyenkor érzem, hogy van értelme csinálni, hogy van értelme újrakezdeni, mert segíthetek az embereknek elvonatkoztatni a hétköznapoktól, megmutathatom az élet szépségeit. Amikor leülök festeni, visszatalálok a saját világomba, ahol a mesék életre kelnek, az álmok valóra válnak.  Azt vallom, hogy sosem szabad elfelejteni nevetni és játszani.”

Apollónia arról is beszélt, hogy 16 éves kora óta rajzol, ő is autodidakta módon képzi magát, akrillal fest, mert szereti látni egyből az alkotását és úgy érzi, még nem érett meg az olajfestésre. „Szeretek festeni, mert sokszor szavakkal nehéz elmondani azt, ami bennem van és amikor megfogom az ecsetet, akkor minden egyszerűbb, minden elcsendül, nem hallom a világ zaját, arra tudok összpontosítani amit igazán érzek, amit gondolok. „

A kiállítás megnyitó házigazdája Kovács Viktória és Klein János volt, közreműködött Lössös Larissza Anna (ének).

A tárlat március végéig tekinthető meg az étterem nyitva tartási idejében.

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka, Földvári Gabriella

Kapcsolódó témák: #híradó | #kiállítás | #Kultúra |