Szeptemberi pillanatok
Ismét csodálatos képeket kaptunk egy olvasónktól, a 9 éves Olivértől.
Ismét csodálatos képeket kaptunk egy olvasónktól, a 9 éves Olivértől.
Az ókori görögök az agórát megszentelt területnek tartották, ahová a bűnösök nem léphettek be. Ez volt a város társadalmi és kereskedelmi központja. S bár azóta eltelt két és fél évezred, valami nem változott. Az igazi piac ma is több, mint pusztán kereskedelmi helyszín. Sorozatunkban ennek próbálunk utánajárni a belvárosi piacon.
A győri Széchenyi István Egyetem egyszerűsítette, könnyítette az Erasmus+-pályázat feltételeit, így még többen tanulhatnak több mint 200 európai partneregyeteme valamelyikén. Mindez nemcsak a magyar, hanem az önköltséges nemzetközi hallgatókra is vonatkozik.
Életének 81. évében elhunyt dr. Böhm Antal professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a hazai társadalomtudományi, szociológiai gondolkodás, oktatás motiváló mentora, a győri közgazdászképzés jeles személyisége.
1926-ban Győr lakói – és különösen a Star autóbuszüzem munkatársai – már nagy izgalommal várták augusztus 16-át, hiszen akkor indult útjára a város első helyi autóbuszjárata. A cikk áttekinti e fontos esemény előzményeit, valamint a helyi közösségi közlekedés eddigi 95 évét.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapján Budapestre látogatott Ferenc pápa. A katolikus egyház feje a Hősök terén több száz koncelebráló pappal mutatott be szentmisét mintegy százötvenezer ember előtt. A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákjai és tanárai különvonattal utaztak a jeles eseményre. Összeállításunk a fiatalok élménybeszámolóiból készült.
Valamennyi értékkel bíró helyi – legyen az szellemi, emberi, tárgyi vagy természeti – kincsünket szeretnénk összegyűjteni, lajstromba venni és bemutatni. Győr bővelkedik épített és természeti szépségben, szellemi termékben, tárgyi javakban, megannyi helyi hagyomány, ünnep, kiemelt rendezvény kötődik hozzá.
Tizenhetedik alkalommal választottak maguk közé új tagokat a Halhatatlanok Társulatának tagjai. A júniusban lezárult szavazás alapján hat művész érdemelte ki a címet.
Zöld Park Fesztivált rendeztek a környezettudatosság jegyében szeptember 18-án szombaton z Eötvös Parkban. Rengeteg érdekes program és hasznos információ várta az érdeklődőket, úgy mint kézműves játszóházak, alkotóműhelyek, öko-játszópark és még hosszasan lehetne sorolni. Klassz és zöld nap volt ez a mai, az biztos!
Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred szeptember 18-án ismét szélesre tárta a Pálffy Miklós laktanya kapuit a honvédelem iránt érdeklődők előtt. A szervezők egész nap színes és tartalmas programokkal várták a látogatókat a – lassan két évtizedes múltra visszatekintő – eseményen.