Győri programok a szerelmesek napján
Valentin-nap alkalmából a Nemzeti Színház és a Zichy-palota várja az érdeklődőket.
Valentin-nap alkalmából a Nemzeti Színház és a Zichy-palota várja az érdeklődőket.
Indulhat a téti kistérségben a közfoglalkoztatási mintaprogram, amely két üzemben kétszáznál is több embernek biztosít munkát – mondta el hétfői sajtóbeszélgetésén Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke.
Navracsics Tibor miniszterelnök helyettes, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium minisztere a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal főigazgatójává nevezte ki dr. Gyurita Erzsébet Ritát, a kormányhivatal eddigi igazgatóját, a hatósági főosztály megbízott főosztályvezetőjét.
Az azonos pontszámot elérők közül senki nem marad ki, a nyári pótfelvételi pedig további tízezres mozgásteret nyit meg.
Bár az eredmények miatt bosszús volt Csertői Aurél, a vezetőedző ettől függetlenül eredményesnek ítéli a csapat beleki edzőtáborát. Az eto.hu készített interjút vele.
A„Magyar Judoért Aranyfokozat” kitüntetést vehette át vasárnap Prof. Dr. Dézsi Csaba András győri kardiológus főorvos, aki 6. Dan övfokozattal rendelkező judo mester, a MJSZ általános alelnöke, s a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.
Egy hiányos öltözetben didergő hajléktalant találtak a rendőrök vasárnap Győrött, az Ipar utcai felüljáró alatt. A férfit kórházba szállították. Az éjszaka pedig részeg embereket mentettek meg a kihűléstől Sopronban és Csornán - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Löke Görbiczet emelte a magasba a dánok elleni mérkőzés előtt a Magvassy sportcsarnokban. Vidám, jókedvű a csapat, ilyen legyen a végén is. Ezzel kezdtük a közvetítést. A végén nyolc góllal győztünk. (Marcali Gábor képriportja)
Vasárnap a Midtjylland gárdáját fogadja a Győri Audi ETO KC. Karl Erik Bohn a klub honlapján elmondta, bízik a fantasztikus hangulatban és a remélhetőleg teltházas mérkőzésen mindenképpen le akarják győzni az ellenfelet. A gyorplusz.hu a helyszínen lesz, a hangulatról riportban számol be.
Tizenhat választókörzet egyéni mandátumot szerzett képviselője dolgozik a győri közgyűlésben. Új sorozatunk célja, hogy bemutassa a városért tevékenykedő helyi politikusok munkáját, eredményeiket.