Ne próbálj ölni – megfognak!
Tavaly minden megyei emberölés elkövetője rendőrkézre került – tudható meg abból a főkapitányi beszámolóból, amelyet pénteken tárgyal Győr-Moson-Sopron közgyűlése.
Tavaly minden megyei emberölés elkövetője rendőrkézre került – tudható meg abból a főkapitányi beszámolóból, amelyet pénteken tárgyal Győr-Moson-Sopron közgyűlése.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arra számít, hogy 130 fős magyar csapat vehet részt a nyári ötkarikás játékokon.
A korábbi elképzelésekkel szemben nem vár őszig a Soproni Petőfi Színház vezetőjének kinevezésével a teátrumot működtető Pro Kultúra Sopron Kft. – közölte tulajdonosa, a soproni önkormányzat sajtófőnöke az MTI érdeklődésére.
Harmadszorra rendezik meg a Kisalföld Vágtát, a Nemzeti Vágta regionális elődöntőjét a gyirmóti Rodeo Ranchen július 20–22. között A szervezők még várják a települések jelentkezését a versenyre, melyen idén csak félvér lovakkal lehet részt venni.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Kínai Nagydíjat.
Győr és Veszprém között az április 15-i menetrendváltozás után is megmaradhatnak a legkihasználtabb vonatok.
A Rába ETO és a Berettyóújfalu jutott a futsal Magyar Kupa fináléjába, miután előbbi az Újszegedet, utóbbi a házigazda Veszprémet győzte le a szombati elődöntőben.
Kétszer is vezetett az Üllői úton az ETO, mégsem sikerült kihasználni a Debrecen botlását, így továbbra is két pont a hátránya a listavezetővel szemben.
Este is nyitva lesz a belvárosi üzletek egy része szombaton, április 14-én 17 és 22 óra között. A Tavaszvárók éjszakájának elkeresztelt akció az egyik első lépése annak az intézkedéssorozatnak, amelynek célja, hogy az üzlettulajdonosok alkalmazkodjanak a megváltozott vásárlói szokásokhoz, és nyitva tartásukat is ehhez igazítsák.
Adyváros középső részének 2006 óta Szabó Erik az önkormányzati képviselője. Megválasztása óta szívügyének tekinti a lakótelepen élő emberek érdekeit, hiszen ő is naponta szembesül, mekkora feladat a parkolási problémák kezelése, a zöldterületek gondozása, a közlekedési viszonyok rendezése és a közbiztonság erősítése.