Elhunyt Damu Roland
A Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője 47 éves volt.
A Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője 47 éves volt.
Az egészségügy mellett a szociális és a kulturális szférában szintén komoly béremelésre lehet számítani 2022-ben, erről is beszélt a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Kásler Miklós.
Nyereményjáték indul december 27-én a Győr+ Média Facebook- és Instagram-oldalán. A győztesek egy-egy szén-monoxid-mérőhöz juthatnak hozzá a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jóvoltából.
Az állatvédők által megmentett bántalmazott kutyát vett magához és robbanóanyag-kereső kutyává képez ki a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede.
A tűzoltók mellett a mentők is a helyszínre érkeztek.
Három halálos kimenetelű tűzeset volt karácsony másnapján - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap délután.
Százezer kilogrammnál is több karácsonyi adomány érkezett az idén a Mikulásgyárba.
Karácsony első napján 123 helyszínen dolgoztak a tűzoltók, a közúti balesetek mellett lakástüzeket, kigyulladt melléképületeket, égő kazánházakat oltottak, összesen 27 épület égett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap.
Szívből jövő jókívánságokat kaptak a soproni rendőrök a 4. osztályos tanulótól.
Idén eddig kevés havas nap volt Győr-Moson-Sopron megyében, amikor viszont hullott a pelyhes, a jelek szerint a győrújfalusiak nem tétlenkedtek.