Megöltek, majd elástak egy idős asszonyt
Megöltek, majd elástak Vámosmikolán egy 77 éves asszonyt kedden. A rendőrség két embert gyanúsít emberöléssel - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
Megöltek, majd elástak Vámosmikolán egy 77 éves asszonyt kedden. A rendőrség két embert gyanúsít emberöléssel - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
Két pápaszemespingvin-fióka jött világra a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A december második felében kikelt apróságok egy költőüregben tartózkodnak, a nagyközönség csak néhány hét múlva láthatja őket.
Kevesebb mint két hét múlva lezárul a jelentkezési határidő a Magyar Közút „Álomút” című országos gyermekrajzpályázatára.
Felföldi Anikó, a Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész 81 évesen hunyt el.
Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal kezdeményezi a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását - jelentette be hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter.
Jogerősen elrendelték a letartóztatását annak a férfinek, aki a gyanú szerint több késszúrással életveszélyesen megsebesítette volt barátnőjét pénteken Budapesten - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
A jövő héten sem várható érdemi havazás, jellemzően száraz lesz az idő. A hideg hétkezdet után melegedésre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
A Győr felé vezető oldalon, Nagyszentjános térségében mindkét sávon halad a forgalom.
2,9-es erősségű földrengést detektáltak a szeizmográfok éjjel a délnyugati határ közelében.