Belföld
Kárpát Zsolt 2021.06.10.

A méhek mentették meg a termést

Több meggy és cseresznye lesz, mint amire a tavaszi fagyok után számítottak Győr legnagyobb gyümölcsösében. Ez annak köszönhető, hogy a méhek a másod és harmad virágzáskor be tudták porozni a virágokat. A gyümölcsös tulajdonosa azt is elmondta a Győr+nak, hogy a bodza is átvészelte a hideg hajnalokat.

Zombai-Kovács Ákos 2021.06.10.

Több tiszteletet a kereskedelmi dolgozóknak!

A járványhelyzet tapasztalataira alapozva kampányt, ennek részeként pedig online petíciót indított a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A KASZ négy fő problémát jelölt meg, amivel a kereskedelmi dolgozók a pandémiás időszakban szinte nap, mint nap szembesültek, és amelyeken szerintük, mindenképpen változtatni kell. Az érdekvédők havi egy szabad hétvégét, több tiszteletet, friss gyümölcsöt és két műszak között, legalább 11 óra pihenőidőt kérnek a kereskedelmi dolgozóknak.

Győr+ 2021.06.10.

Engedélyezi a kormány a 12-16 évesek oltását

A szülők dönthetnek róla, hogy élnek-e a lehetőséggel. Aki viszont nem vette fel a második oltást, azt határidő lejárta után törlik a védettséggel rendelkezők nyilvántartásából.

Győr+ 2021.06.09.

Magyar mobilalkalmazás segít a túlfogyasztás mérséklésében

Idén a túlfogyasztás világnapja – az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek – július 29-ére esik, de hazánk még a globális átlagnál is rosszabbul teljesít. A túlfogyasztás mérséklésének segítésére mobilalkalmazást fejlesztett ki a WWF Magyarország.

Győr+ 2021.06.09.

EFOTT: Majdnem teljesen kész a zenei program

Az EFOTT szervezői közzétették a Velencei-tó partján 2021. augusztus 11-15. között zajló fesztivál szinte komplett fellépőlistáját. A korábban bejelentett nagy nevek (pl. Halott Pénz, Wellhello, Follow The Flow, Majka és Curtis...) mellett a zenei stíluspaletta teljes kiaknázását tűzték ki célul, így minden területről érkezik majd a hazai szakma krémje. Külön fűszer a sorban a legendás zenészgenerációk rekedt hangú sztárja, Horváth Charlie, aki 20 év után lép újra az EFOTT színpadára.

Szigethy Teodóra 2021.06.09.

Újrahasznosított fémből készült a cseszneki mamut

Mamutba botlik, aki Csesznekre megy kirándulni, vagy akár átutazóik a településen. A fémhulladékból készült alkotás a vár alatt áll, s Csesznek egyik új látványossága lehet.

Magyar Közút 2021.06.09.

E-rollerrel hajtott az M1-es autópályán – videó!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. gyorsforgalmi utakat figyelő kamerái számtalan meredek és sokkoló esetet rögzítettek már, de olyat, mint ami hétfő délután történt az M1-es autópályán, még a tapasztalt diszpécserek sem nagyon láttak: egy fiatal férfi ugyanis e-rollerrel közlekedett az ország legforgalmasabb autópályájának leállósávján Bicske térségében