Ma 80 éves Esztergályos Cecília!

Földvári Gabriella MTI/Szigetváry Zsolt
2023.01.26. 09:32

Portálunknak legutóbb a Győr+ Filmklubban vetített, Az aranyfej című mozi kapcsán adott interjút a színésznő, aki a film győri forgatásával kapcsolatos élményeiről mesélt.

Az aranyfej az első közös amerikai–magyar koprodukcióban készített, egész estés, színes játékfilm volt, melyet Győrött, Esztergomban, Visegrádon, Szentendrén és Budapesten, valamint Londonban forgattak 1963-ban. Filmtörténeti érdekesség, és ma már kortörténeti dokumentum is több szempontból.

FOTÓ: FORTEPAN//HUNYADY JÓZSEF

Az egyik főszerepet Esztergályos Cecília kapta, ő maradt az amerikai változatban is. Anne-t, a fiatal magyar lányt alakító Kossuth-díjas színésznő két évvel ezelőtt, a Győr+ Média kérésére így emlékezett vissza a forgatásra: „Elküldtek egy angoltanárt a lakásunkra – aki egykor az édesapámat is tanította –, hogy tanuljam meg Anne szerepét. Nem beszéltem angolul, de a szerepet megtanultam. Húszéves voltam, a Pécsi Balett szólótáncosa, nem voltam színésznő, de ez akkor már a harmadik filmfőszerepem volt, az 1961-es Szabó István rendezte Te, majd a Markos Miklós Tücsök című mozija után. A filmet először Győrben forgattuk egy angol rendezővel, ám a film menet közben jelentős változásokon esett át. Az amerikai rendezővel a szereposztás is nagymértékben átalakult. Így az én angol fiú partneremet is felváltotta egy amerikai színész, Jess Conrad, akivel nem passzoltunk össze. Ő ahhoz volt szokva, hogy elájuljanak tőle a nők, én meg nem ájultam el tőle, de ő ehhez kénytelen volt jó arcot vágni. A szerep szerint szerelmi szál szövődött közöttünk, és én már akkor, akár a fallal is el tudtam játszani, hogy szerelmes vagyok belé.”

A teljes cikk itt olvasható:

Esztergályos Cecília (Budapest, 1943. január 26.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, táncművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1960-ban az Állami Balettintézetben végzett mint balettművész, 1964 és 1968 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakának hallgatója volt. Diplomás színésznőként 1968-tól a Thália Színház tagja volt, majd a Nemzeti Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a József Attila Színházban volt tag, miközben szabadúszóként is dolgozott és a Família Kft. sorozatban játszott. 2014-től az Újszínház tagja. Több mint ötvenéves pályafutása során közel kétszáz film- és színházi darabban játszott.

Kapcsolódó témák: #pályafutás | #színésznő | #születésnap |