Ezentúl nem kell a mintákat a fővárosba küldeni

Megérkezett a koronavírus tesztet végző berendezés

Fotó: Marcali Gábor
Papp Zsolt
2020.05.05. 13:59

A koronavírus-tesztet mostantól helyben is el tudják végezni, az eredményhez mindössze három óra szükséges. A már itt lévő mellé a héten egy újabb, még nagyobb kapacitású gép is érkezik. Az önkormányzat 16 millió forintos támogatást nyújtott, amely 2000 tesztcsík beszerzésére adott lehetőséget.

Megérkezett a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba a wuhani koronavírus kimutatására alkalmas molekuláris genetikai vizsgáló berendezés, amelyet kedden mutattak be a sajtó képviselőinek.

A kórház alapítványa 12 millió forintért vásárolta meg a gépet, az önkormányzat 16 millió forintos támogatása pedig 2000 tesztcsík beszerzésére adott lehetőséget, amihez a kórház még 1000 darabot vásárolt. – mondta el Dr. Tamás László János, főigazgató főorvos.

A főigazgató köszönetet mondott Dr. Dézsi Csaba András polgármesternek azért a segítségért, amelynek köszönhetően a kórház eszközparkja egy másik berendezéssel is bővül. A második gép az Állami Egészségügyi Ellátó Központ révén érkezik városunkba, ráadásul Magyarországon elsőként éppen Győrbe.

A jövőben szűrőközpontként is működő győri kórházban tehát helyben végezhető el a koronavírus teszt, a mintákat nem kell a fővárosba küldeni.

A polgármester kifejtette, természetes, hogy amiben a város tud, abban segít a kórháznak, hiszen a győriek egészségéről van szó. Hozzátette, a gép segítségével helyben tesztelhetők azok a betegek is, akiknek ez szükséges a szakellátást megelőzően, ezen felül pedig megindulhat a győri szociális ellátásban dolgozók szűrése.

„Mindez azért fontos, mert az idősellátásban dolgozók a legveszélyeztetettebb korosztállyal érintkeznek nap mint nap, az ő tesztelésükkel tehát az időseinket is védjük.”

A berendezés működéséről Dr. Knausz Márta, a bakteriológiai laboratórium vezetője és higiénés főorvosa elmondta, a laborba a kórház csőposta rendszerén keresztül érkeznek a minták.

A Kínából már megérkezett berendezés a váladékmintából az örökítő anyagot vonja ki. Egyszerre 24 páciens mintáját tudja vizsgálni, majd újabb 24 betegét, így egy másik berendezésbe már 48 vizsgált személy mintája kerülhet át.

Ez a gép, az előző által „kinyert” örökítő anyagot sokszorozza fel olyan kópiaszámra, hogy kimutathatóvá váljon a fertőzés.

Mindez három órát vesz igénybe, és helyben meg is van az eredmény. Hozzátette, a másik, Dél-Koreából hamarosan megérkező eszköz még nagyobb kapacitással működik majd, így a két berendezés együttesen akár 100-150 mintát is vizsgálhat egyszerre.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ TV | #Járványhelyzet | #koronavírus | #PAMOK |