Kézilabda kupán a Győri Szekerek

Fotó: NB
Németh Bolgárka
2022.10.16. 15:43

Első, országos megmérettetésén vett részt városunk kerekesszékes kézilabda csapata, a Győri Szekerek. A sportolók Tatán játszottak a Szegedi Kerekesszékes Kézilabda Sportegyesület, valamint a Diósgyőri Kézilabda Egyesület parakézisei ellen.

Hirdetés

„Történelmi pillanata ez azért, mert a Kerekesszékes Kézilabda szakág először szervez Országos Bajnokságot, ráadásul három régióból, három csapattal. Mindenképpen egy nagy mérföldkő ez, hiszen a sportágnál az akadályok leküzdése is probléma, hiszen kerekesszékes sportbarátokról van szó, akiknek már a sportcsarnokok megközelítése is probléma. A mindennapi életben mi nem is számolunk ezzel, egy kis szintkülönbséggel vagy egy keskeny ajtóval, de az ő esetükben minden helyszínt és mozdulatot nagyon tudatosan meg kell szervezni. Szerintem az ő integrációjuk szempontjából is fontos a sport, hogy meg tudják mutatni ők, milyen jók ebben.” – mondta el a Győr+ Médiának dr. Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Edzőképző központjának igazgatója. 

A kerekesszékes kézilabda a jövőben nagy fejlődésen mehet keresztül országszerte. 

„Egy hosszú-hosszú, évek óta tartó folyamatnak a gyümölcsét élvezhetjük azzal, hogy létrejött ez a verseny. Jó érzés látni a csapatokat, reméljük, hogy 2023 tavaszára már négy csapattal tudunk dolgozni. A válogatott készül a portugáliai EB-re. Nagyon jó alapot, nagyon jó bázist szolgál erre az, hogy egyre több és egyre szebben növekvő sportszervezeteink vannak, akik, társadalmi felelősségvállalásként felkarolják azokat a testi fogyatékkal élő sportolókat, akik labdajátékot tudnak játszani.” – hangsúlyozta Pitz András, a  Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgató-helyettese az esemény kapcsán.

Szappanos Pál István, az MKSZ Parasport Albizottságának elnöke alig találta a szavakat a kerekesszékes sportolók játéka közben.  „Egy kicsit meg vagyok hatódva, az jut eszembe, amikor 2010-ben elkezdtük ennek a lehetőségét megteremteni a Kézilabda Szövetségben, hiszen új sportágként ezt bevezetni,  ami itt, Magyarországon még nem működött, az mindig nehéz. Az is nehéz volt, hogy hogyan találjuk meg a kerekesszékes embereket, akiknek felajánljuk a sportolás lehetőségét, a több, mint 10 éves álom azonban a mai nappal beteljesült.”

A Győri Szekereknek nem csak a hétköznapi nehézségekkel kellett megküzdeniük, hogy tatai versenyig eljussanak. A speciális játékos kerekesszékeik megérkeztek Kínából, de számos átalakítást kellett végezni rajtuk. Auer Károly, a Győri Szekerek atyja, a Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány kurátora rendkívül büszke a győriekre. 

Ami nagyszerű a csapatban, hogy gyakorlott sportolók alkotják, tehát teniszeznek, kosárlabdáznak, kézilabdáznak, úgyhogy edzésben vannak. Nagyon bízunk benne, hogy a közeljövőben a Győri Szekerekkel együtt el tudunk indítani egy olyan fajta kezdeményezést, amivel szeretnénk megszólítani a megye több, mint 5000 kerekesszékesét, hogy jöjjenek és sportoljanak, hisz itt gyakorlatilag olyan játék van, mint az épeknél.

A Győri Szekerek csapatkapitánya azt mondja, szinte semmit nem tudtak készülni, ennek ellenére bízik a csapatban, ezen a kupán azonban a lényeg: a közös játék öröme.  „Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, hiszen a szigorítások miatt az iskolákban délután négy után nem tudunk edzeni. A székeink nem lettek jók, most kölcsönszékekben játszunk, úgy hogy meglátjuk. Reméljük nem lesz sérülés vagy hasonló, a csapat nagyon jó, mindenki nagyon várta, kicsit szomorkás a hangulat, hogy nem lehetett edzeni, így azért nehéz lesz.” – nyilatkozta Szabó Lőrinc, aki társaival először a szegediek majd a diősgyőriek ellen játszott. 

A nézők folyamatosan szurkoltak, a játék során pedig az is előfordult, hogy valaki felborult a székkel. Ekkor mindenki egyként gurult oda székével, hogy segítsen-ezeket a pillanatokat pedig vastaps övezte. Asztalos Bence játékvezető nemzetközi sikerei után nagyon örült, hogy az első, hivatalos kerekesszékes kézilabda kupa meccseit vezetheti. 

“Nagyon boldog vagyok, hogy ennyien itt vagyunk, én a magyar válogatottnak felkészülési mérkőzését vezettem már, de örülök, hogy elindult ez egy hivatalos, szövetség általi keretrendszerben és végre bajnokságot és kupát szerveznek belőle.”

A Győri Szekerek meneteléséhez pedig sosem késő csatlakozni, aki szívesen sportolna, mindig lesz helye a csapatban. A Győr Plusz Média pedig sok sikert kíván a para sportolóknak. 

Korábban a témában:

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #győri szekerek | #híradó | #kézilabda | #parasport |