Tovább versenyeznek egymással a városrészek

Fotó: MekliZ Fotó
Győr+
2022.05.14. 13:01

Folytatódik a programsorozat, amelynek során a legsportosabb városrészt keresik. Érzékenyítő programok és közös sportolás, ezúttal a Széchenyi Egyetem mellett.

Egy négy állomásos versenysorozat részeként építenek közösséget Győrben. Az önkormányzat által támogatott programban, a győri iskolákból 10 fős koedukált csapatok vesznek részt, akik versenyszámonként gyűjthetnek pontokat. A két héttel ezelőtti megnyitón a program ötletgazdája, dr. Horváth Sándor Domonkos azt mondta: “Egy TOP-projekt keretében indítottuk el ezt a sorozatot, melynek lényege, hogy a város közösségei  egymásra találjanak.

A mai rendezvény a Széchenyi István Egyetemen zajlik, ahol kerekesszékes bemutatóval is várta a résztvevőket a Győr-Moson-Sopron Megyei Kézilabda Szövetség.

Az eseményen részt vett Szabó Lőrinc kerekesszékes kézilabdázó is, aki motiváló gondolatokkal biztatta a kiérkező diákokat.

“Nagyon sok sportesemény és sportrendezvény van a városban, aminek rendkívül örülünk” – nyilatkozta a Győr+ Médiának Radnóti Ákos, sportért is felelős alpolgármester a helyszínen. “Külön köszönöm Kertész Tamásnak, az Emberség DSE elnökének a szervezésben való részvételt. Nagyon sokan vesznek részt ezeken a programokon különböző korosztályokból. Különösen fontos az érzékenyítő programok, és ezért örülök, hogy sok fiatal is eljött. Győrben kiemelt terület a parasportok támogatása, és ezt több helyszínen is bemutatjuk” – foglalta össze az alpolgármester.

Kertész Tamás azt mondta: nagy öröm, hogy az időjárás is kedvez a programnak. “Ez a második alkalom, lényegesen nagyobb az aktivitás, mint az elsőn. Remélhetőleg egyre többen fognak becsatlakozni, a mai napon a középiskolásokat igyekeztünk megszólítani” – mondta Kertész Tamás, aki azt is elmondta: nagyon pozitív visszajelzéseket kapnak. “Vissza kell csempészni az emberek életébe a szabadidős rendezvényeket. Itt a közösségformáláson van a hangsúly, nem a teljesítményen, a játékosság dominál, a közös élményszerzés” – összegezte a szervező.

A programok között szerepelt strandröplabda, streetball és teqball, valamint kispályás foci is. Ezen kívül sárkányhajózásra is volt lehetőség, valamint egészen délig érzékenyítő beszélgetéseket tartottak a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének képviselőivel. Előadást tartottak a Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízi Polgárőr Egyesület tagjai, ahol sok érdekességet hallhattak a diákok.

Galéria: MekliZ Fotó

Korábban írtuk a témában:

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #galéria | #Győr+ TV | #híradó | #közösség | #rendezvény | #sport |