Egy évtizede a város hangja

Tíz éve szól a rádió

Fotó: Marcali Gábor
Garamvölgyi Imre
2021.11.05. 08:53

2011-ben már nem „bródkasztingnak” hívták, viszont sok pénzbe került. Akkoriban már nem volt elég, ha Marcal János segédtiszt elénekelt egy nótát, műsor is kellett. Műsor lett, széleskörű, az adást pedig már nem házilag fabrikált detektoros készüléken hallgatják az ügyes diákok…

Tíz éve lett ,,A város hangja”. Győr egyetlen helyi sugárzású rádiója 2011 novembere óta szórja műsorát a város közel 40 kilométeres körzetében. A „száz egész egyen” a modern slágereken túl az elmúlt közel 60 év teljes zenei palettája megszólal nap mint nap, óránként, a régiót érintő legfrissebb hírekkel, közérdekű információkkal fűszerezve.

Az adásszerkezetből kimaradhatatlan a hétvégenként megszólaló beszélgetős műsor, ahol szombaton és vasárnap a rádió fenegyereke, Herkely Ákos faggatja a városi közélet ismert szereplőit tabuk és skrupulusok nélkül.

„Hétvégi királylány helyett én vagyok a hétvégi zsivány. Embereket faggatok, akik valamiért válaszolnak, és sokszor magam sem értem, hogy miért. Felkavaró vagyok, megosztó, de egyre nagyon büszke vagyok, hogy mi vagyunk a város hangja” – vallotta a szerkesztő.

Persze vannak csendesebb „őrültek” is a stábban. Ferenczy Balázs már 2012 óta aktív tagja a csapatnak, műsorzáró szlogenje pedig már szállóigévé vált Győrben. „Rádiónk 2011 novemberében kezdte meg adását, én 2012 februárjában már gyakornokként figyeltem, hogyan is rádióznak a profik. Sok alázatos munka, gyakorlás után 2014 áprilisában lehetőséget kaptam, hat éven át én lehettem a város hangja a hétvégéken, egy ideje pedig a délutánokat és a kora estéket tölthetjük együtt. Nagyon megtisztelő érzés ott lenni a győriek mindennapjaiban, az autókban, a konyhában, vagy éppen a kisboltban. A Győr+ Rádió tízéves, én idén a misztikus hetedik évhez érkeztem, remélem, sok közös pillanat vár még ránk, amit hangulatosan, vidáman élünk meg – hiszen csak így érdemes rádiózni. Csak pozitívan!”

A reggeli műsorvezetői igazi hősök. Hajnalban kelnek, dumálnak 10-ig. Nem kispálya. Orosz Sanyi a rádió doyenje. A csapat első munkatársa volt és erre büszke is. A napokban épp a reggeli műsorban osztotta meg a hallgatókkal: „Ami jár, az jár! Én voltam az első!” Tehát tíz éve nyomja az ipart és az „oroszsanyis” szóvicceket, amiket titokban értékel a rádió főszerkesztője, Nagy Roland, ám ezt sohasem vallaná be élőben… Rádiózni viszont szeret: „Rengeteg élményt, barátságot köszönhetek a rádiózásnak, akadt bőven olyan közös pillanatom a Győr Plusszal, amit soha nem felejtek el. Most a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál ugrik be, amikor élőben közvetíthettük a győri Sipőcz Richárd aranyérmét a judocsarnokból. Igazából pillanatokon múlott minden, hogy odaérek-e az uszodából a helyszínre, a kezdés előtt estem be a terembe, és azonnal mentünk is adásba. Ferenczy Balázs a stúdióból felkonferált, én pedig azonnal elkezdtem a közvetítést, majd szinte ordítva ünnepeltem a meccs végén a hazai aranyérmet a hallgatóinkkal együtt. Sok ilyen közös emléket kívánok még saját magunknak” – mondta Roland.

A reggeli kettőse idén hármassá bővült, hisz a két fiúhoz körömcipő-kopogással csatlakozott a már nyolc éve a rádiónál dolgozó kitűnő hang: Bajzát Zsuzsi, aki minden eseményhez talál a házi gyűjteményében valami olyan darabot, ami szebbé teszi a két fiú napját. A nyuszifültől a horrormaszkig. „A születésnapokon, évfordulókon mindig számot vetünk. Nincs ez másként most sem. Nagy öröm számomra, hogy a Győr+Rádió történetének nyolc éve már én is részese lehetek. Ez idő alatt rengeteg dolog változott az életemben, de a rádió mindig a stabilitást, a fix pontot jelentette nekem. Mindig örömmel álltam az itt kapott új feladatok és kihívások elé, remélem, hogy még sokáig mondhatom a hallgatóinknak, hogy mi vagyunk a város hangja!”

A reggel és a nap további részében van két megbízható kolléganő is. Csak óránként szólalnak meg, akkor viszont fontos mondatokat olvasnak az éterbe. Ők a rádió hírszerkesztői. Ketten vannak és testvériesen megosztják egymás között a felkelés vagy épp a fennmaradás problémáját. Nimsz Zsuzsanna és Somogyvári Zita. A feladatuk nem játék és mese, hisz az ő felelősségük, hogy minden információ eljusson a győriekhez, ám Nimsz Zsuzsi szerint lehet picit lazítani is. „A hírszerkesztő szobából egy üvegablakon át látható a stúdió. Látható ugyan, de nem hallható, mi zajlik odabent. Mondhatni úgy is, hogy a hírszerkesztő és a műsorvezetők szavak nélkül is értik egymást. Vannak azonban pillanatok, amikor olyan dal szól a rádióban, ami miatt fel kell tekerni a hangerőt. Ilyenkor a zene átszűrődik a hírszobába, és abban a pillanatban – amikor a zenének még a fal se szabhat határt – közösen táncol és nevet a hírszerkesztő, jómagam és a műsorvezetői stáb. Ha visszagondolok a Győr+ Rádiónál eddig eltöltött másfél évre, ezeken a pillanatokon mindig elmosolyodom.”

Zita nyolc hónapja dolgozik hírszerkesztőként a rádióban, és már az első naptól kezdve érzi a felelősséget: „Élmény a Győr+ csapatában dolgozni, a »város hangjának« lenni. Számomra Győr a pezsgést, a fejlődést és a jövőt jelenti. Megszólalásaimban ezt az életérzést szeretném átadni a hallgatóknak” – mondta.

Persze ebből a cikkből nem maradhat ki Kaszás Kornél, az alliterációk atyja sem, aki egy-egy pompás pénteken kitűnő életviteli tanácsokkal látja el a hallgatókat. És nem hagyhatjuk ki Farkas Mónikát sem, aki hétköznap esténként izgalmas témákkal jelentkezik, vasárnaponként  pedig klasszikus zenét csempész a rádió műsorába, 2013 óta szerkeszti a Divertimentót, a Győri Filharmonikus Zenekar műsorát.

A háttérstáb: Fűzfa Máté (elől), Czafit Róbi és Tompa Misi (b.-j.)

A rádiózás igazi csapatmunka, nem működhet háttértámogatás nélkül, vannak olyan munkatársaink, akiknek a hangját nem hallhatják a hallgatók, ám nélkülük nem szólna az adás. Ők felügyelik a technikát és a megszólaló zenéket. Közülük a rangidős Tompa Mihály, munkáját Czafit Róbert segíti, a technika stabilitásáért pedig Fűzfa Máté felel.

Természetesen van utánpótlás is. A 20. évfordulón valószínűleg már ők kerülnek a cikk elejére. A Győr+ Rádió legifjabb műsorvezetője Weisz Mátyás, aki a streamrádiós pályafutása mellett hétvégi műsort vezet a 100.1-en.

Fehér Bálint is a következő generáció harcosa, aki szerelmese a rádiózásnak: „Egy programigazgató mondta nekem egyszer: Az emberek a tévét nézik, az újságot olvassák, a rádiót pedig szeretik. Számomra pedig a rádiózás az, amit egy pillanatra sem adtam fel. Sokat küzdöttem azért, hogy vasárnap 17 órától a hallgatók itt hallhassanak engem. Az életben múlhatnak szerelmek, barátságok, munkahelyek, de a rádió örök. Ezért jó ezt csinálni és a hallgatók mindennapjaiban egy kicsit ott lenni.”

A rádió örök. Boldog szülinapot Győr+ Rádió, a város hangja!

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #divertimento | #Győr+ Rádió | #híradó | #születésnap |