Az utóbbi évek egyik legjobb előadását tartotta a győri Alzheimer Caféban Fehér Zita, aki megrázó őszinteséggel beszélt a betegségről, és a hozzátartozók önfeláldozásának határairól is.

A székesfehérvári szakápoló, szakelőadó a mindennapi életből vett, megrázó erejű példákon keresztül mutatta be, milyen megpróbáltatások elé állítja egy alzheimeres-, vagy demenciával küzdő beteg otthoni ápolása a családtagokat.

A hallgatóság bevonásával sorra végig vette, milyen próbatétel és milyen konfliktusok forrása lehet akár egy egyszerű fürdetés is, amikor a beteg nem együttműködő, és az idegrendszeri változások miatt sokkal forróbbnak, vagy hidegebbnek érzékeli a vizet, mint amilyen hőfokú az válójában.

Szó esett a délután kezdődő-, és gyakran egészen az éjszakai órákba nyúló alzheimeres, és demens nyugtalanságról, alváshiányról, aktivitásról. Az állandó pakolásról, a lakásban járkálásról, a villanyok kapcsolgatásáról, amikor teljesen felborul a beteg biológiai órája, ellehetetlenítve ezzel a napközbeni gondozást végző családtagok életét.

„Bármilyen fájdalmas is ezt kimondani, az otthoni ápolás során a gondozó érdekeit előbb-utóbb a beteg érdekei elé kell helyezni. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hol vannak a saját határaink. Ne higgyük, hogy csak akkor vagyunk jó emberek, ha addig gondozzuk a demens családtagunkat, amíg mi magunk is tönkre megyünk benne. Erről szó sincs.” – húzta alá az előadó.

Na, de mikor jön el az a pont, amikor már egészen biztos, hogy segítséget kell kérnünk? – tette fel a kérdést Fehér Zita, majd rögtön válasszal is szolgált:

„Amikor a betegünk miatt nem tudunk éjjel aludni, mert felügyeletet igényelne, akkor eljött az idő. Hogy miért? Mert mi magunk is biológiai lények vagyunk, és a tartós alváshiány miatt a gondozó is tönkremegy, testileg, lelkileg. A nem-alvás öl, betegségeket-, pszichiátriai tüneteket és demenciát okoz. Ilyenkor nem szabad tovább várni, segítséget kell kérni. Ez nem önzést jelent, hanem egyszerű élni akarást. Akkor lennénk gonoszak, ha nem érdekelne bennünket a betegünk további sorsa” – emelte ki az előadó.

Fehér Zita ugyanakkor hangsúlyozta: a demencia csak értelmi leépülést jelent, és nem érzelmit, amit mindenkor tiszteletben kell tartani. Amikor a beteg azt mondja, haza akar indulni, valójában abba a biztonságos, régi életébe vágyik, ahol jól érezte magát, ahol még tudta irányítani a mindennapjait. A demencia az agy számos területét súlyosan roncsolja, ám az agy hátsó féltekében lévő érzelmi központ gyakran teljesen ép marad. Az érzelmek mindig valósak, éppen ezért egy demens betegnek is nagyon jól esik, ha ezeket elismerjük, és érzelmi biztonságot talál szerettei körében.

A győri Alzheimer Cafét minden hónap első csütörtökjén 17 órától rendezik meg a Danubius Hotel Rábában. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.