Alzheimer Café – az okokról, a terápiáról lesz szó
Dr. Makót Tamás neurológus, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház szakorvosa az Alzheimer Caféban a betegség okairól, a lehetséges terápiákról tart majd előadást.
Dr. Makót Tamás neurológus, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház szakorvosa az Alzheimer Caféban a betegség okairól, a lehetséges terápiákról tart majd előadást.
Nem maradt szabad ülőhely a Rába Hotelben az év első Alzheimer Café találkozóján. Az est házigazdája, az alapító, dr. Menyhárt Miklós volt. Vezetésével alakult meg Győrben az első magyarországi Alzheimer Café 2014-ben, majd civil kezdeményezésre elindult egy országos hálózat kiépülése amely azóta évről-évre bővül, sőt, már Erdélyben és a Felvidéken is működik néhány. A program célja, hogy segítséget nyújtson a szellemi leépüléssel élők és hozzátartozóik, gondozóik számára.
Mit tehetnek a hozzátartozók, ha idős, demens családtagot ápolnak, és van-e reális esélye időskorban a képességek fejlesztésének? Erről is szó volt a győri Alzheimer Café csütörtöki találkozóján.
Kollár István az Alzheimer című díjnyertes dokumentumfilm rendezője, filmje készítése közben szembesült vele, hogy édesanyja is ebben a gyötrelmes, teljes szellemi és testi leépüléssel járó kórban szenved.
Az esetek 30 százalékában a hozzátartozó előbb meghal, mint a beteg. Kollár István filmrendező tartott előadást a csütörtök esti találkozón.
Az utóbbi évek egyik legjobb előadását tartotta a győri Alzheimer Caféban Fehér Zita, aki megrázó őszinteséggel beszélt a betegségről, és a hozzátartozók önfeláldozásának határairól is.
Júliusban és augusztusban szokásos nyári pihenőjére vonult, szeptember 4-én azonban folytatódik a győri Alzheimer Café. A rendezvény ingyenes.
A nyári szünet előtti utolsó találkozóját tartotta meg csütörtökön a győri Alzheimer Café a Danubius Hotel Rábában. A téma a cukorbetegség és a demencia kapcsolata volt.
A nyári szünet előtti utolsó alkalommal, június 5-én 17 órától folytatódik a győri Alzheimer Café a Danubius Hotel Rábában.
Magas vérnyomás, nem gyógyuló sebek, csökkenő járástávolság. Az érbetegségek és a demencia kialakulásának minden korábbinál komolyabb okozati összefüggése lehet – hangzott el az Alzheimer Cafe Győr májusi találkozóján, a Danubius Hotel Rábában.