Címke: demencia
Hirdetés
J. Kovács Andrea 2026.01.08.

Türelem, tudatosság, empátia – Teltházas volt az Alzheimer Café

Nem maradt szabad ülőhely a Rába Hotelben az év első Alzheimer Café találkozóján. Az est házigazdája, az alapító, dr. Menyhárt Miklós volt. Vezetésével alakult meg Győrben az első magyarországi Alzheimer Café 2014-ben, majd civil kezdeményezésre elindult egy országos hálózat kiépülése amely azóta évről-évre bővül, sőt, már Erdélyben és a Felvidéken is működik néhány. A program célja, hogy segítséget nyújtson a szellemi leépüléssel élők és hozzátartozóik, gondozóik számára.

HAK 2025.10.16.

Zavartan kóborolt az éjszakában, a győri rendészek pont jókor érkeztek

Egyre hidegebbek az éjjelek, egyre kevesebben járnak az esti, éjszakai utcákon. Aki teheti, a kellemes meleg lakásban kuckózik. Sokan vannak azonban, akik betegségük miatt is nem tudják, hogy elindultak otthonról, vagy éppen nem találnak haza. Egy ilyen, zavart bácsin segítettek Városrendészet Győr járőrei.

Szerző és fotó: Szigeti Sándor 2025.09.05.

Tabuk nélkül a demenciáról

Az utóbbi évek egyik legjobb előadását tartotta a győri Alzheimer Caféban Fehér Zita, aki megrázó őszinteséggel beszélt a betegségről, és a hozzátartozók önfeláldozásának határairól is.

Szerző és fotó: Szigeti Sándor 2025.06.06.

A cukorbetegség növeli a demencia kockázatát

A nyári szünet előtti utolsó találkozóját tartotta meg csütörtökön a győri Alzheimer Café a Danubius Hotel Rábában. A téma a cukorbetegség és a demencia kapcsolata volt.

Szerző és fotó: Szigeti Sándor 2025.05.09.

Az ereken keresztül támad a demencia

Magas vérnyomás, nem gyógyuló sebek, csökkenő járástávolság. Az érbetegségek és a demencia kialakulásának minden korábbinál komolyabb okozati összefüggése lehet – hangzott el az Alzheimer Cafe Győr májusi találkozóján, a Danubius Hotel Rábában.

Farkas Mónika 2025.04.22.

Idősügy és jogvédelem

Eltelt egy újabb hónap, ismét jelentkezett a DIÓ, azaz a Demencia Információs Órák című magazinunk a Győr+ Rádióban. Hiánypótló műsorunk központi témája a demencia, az egyik legtöbbet emlegetett betegség, mely az orvostudomány mai állása szerint nem visszafordítható, azonban a leépülési folyamat lassítható. Az április műsor fő témája az "Idősügy és jogvédelem" volt, az alap-, a beteg-, és a szociális jogokról hasznos és fontos információk hangzottak el.

Farkas Mónika 2025.02.24.

Az otthoni ápolásról

Eltelt egy újabb hónap, ismét jelentkezett a DIÓ, azaz a Demencia Információs Órák című magazinunk a Győr+ Rádióban. Hiánypótló műsorunk központi témája a demencia, az egyik legtöbbet emlegetett betegség, mely az orvostudomány mai állása szerint nem visszafordítható, azonban a leépülési folyamat lassítható.

Győr+ 2025.02.07.

Győri zsaruk vitték haza az idős bácsit

Szerencsésen értek véget egy 81 éves férfi viszontagságai. Órák óta kóborolt Győr városában január 27-én kora reggel, amikor Horváth Péter őrnagy rátalált. Az idős beszélgetni kezdett vele, aztán a rendőr segített megtalálni a rokonait, és járőrök hazavitték az elveszett férfit.

Hirdetés