Százak futottak a struccal!

Németh Boglárka Fotó: Ács Tamás
2025.04.27. 11:43

Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a Fuss a struccal jótékonysági futófesztivált, ahol gyakorlatilag minden generáció: kicsik és nagyok szaladhattak egy igazán nemes célért az Aranypart II-őn. A Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány hívta életre ugyanis ezt a nagyszerű kezdeményezést.

“A nevezési díjakból befolyt pénzből a gyermekellátásnak, részben a gyermekintenzív osztálynak, részben pedig az egész gyermek centrumnak egy speciális EEG készüléket szeretnénk vásárolni. Ez az agyi hullámtevékenységet vizsgálja. Az epilepsziás gyerekek diagnosztikájában és a nagyon súlyos állapotú gyerekek kezelésében óriási segítség, és nagyon nagy előrelépés ez itt a régiónkban” – emelte ki dr. Horváth Eszter, az esemény megálmodója és főszervezője, aki arról is beszélt, hogy csodálatos dolog az, hogy idén is 600-nál többen neveztek az eseményre, amelynek a Győr+ Média Zrt. médiatámogatója volt.

“Fesztivált hirdettünk, tehát mi kifejezetten fesztivál hangulatot szeretnénk elérni. Nem egy profi futóversenyt akarunk szervezni, úgyhogy aki arra vágyik, az is jöhet, de talán azt az élményt kevésbé fogja megtalálni, viszont egy fantasztikus délelőttöt tölthetnek el itt a családok, futva, sportolva.”– emelte ki a szakember. 

Az esemény az 1 km-es gyerek futással indult, de 4, 7, 14 és 21 km-es távon is lehetett futni a struccal. A rajtot mindegyik kategóriában egy jókedvű bemelegítés előzte meg, majd indulhattak is a futamok, amelynek koordinálásban műsorvezetőként Dukai Gábor segédkezett. 

Az eseménynek több nagykövete is volt, köztük Földingné Nagy Judit, olimpiai sportoló, aki ezúttal egy rövidebb távot választott.  “Sikerült nagyon sok embert megmozgatni. Eszter doktornőnek a lelkesedésével kezdődött, és mivel ő ilyen lelkes volt, mindenki mást is mozgósított, és az elmúlt évek igazolták, hogy tényleg létjogosultsága van az ilyen eseménynek. Én hét kilométerre neveztem, egy rövidebb távra, már nem tudok olyan hosszúkat, mint régen, meg egy kedves barátom kért meg, hogy a kislányával fussak egyet, így bemelegítésnek futok a gyerekekkel is egy kört.“- mesélte a futó legenda.

Szintén nagykövetként erősítette a strucc csapatot Kara Zsuzsanna, táncművész, a Győri Balett örökös tagja, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának mesteroktatója is.  “Nagyon nagy boldogság és nagy öröm, hogy Horváth Eszter doktornő már az első struccfutásnál felkért arra, hogy ezt az eseményt és ezt a futófesztivált népszerűsítsem. Nagyon-nagyon fontos dolognak tartom a társadalmi felelősségvállalást és azt, hogy emberek jó kedvvel, a mozgással és a támogatásukkal egy ilyen jó ügyet szolgálnak. Négy kilométeren szeretnék futni, és természetesen itt segédkezem a nevezéseknél és az esemény lebonyolításában, úgyhogy egy nagyon hatalmas fesztivál alakul itt most.”– számolt be a művész. 

Az eseményre egyenesen az Ultrabalaton futóversenyről érkezett Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház színművésze, aki szintén nagykövete az eseménynek, Töreky Zsuzsi és az Aranykapu zenekar, pedig szintén a rendezvény egyik arcaként a futás helyett gyerek dalokkal emelte az esemény színvonalát. A futás mellett egyéb programok is várták a helyszínre látogatókat. Bemutatót tartott több önkéntes tűzoltó egyesület és a rendőrség is. 

Galéria: Ács Tamás