Koszorúzással emlékeztek az Országzászlónál

Száz év telt el, de összetartozunk!

O. Jakócs Péter
Győr+
2020.06.04. 11:10

Száz évvel ezelőtt, a trianoni békediktátum példátlan feltételeket rótt Magyarországra, amelynek következtében az ország darabokra hullott, több millió magyar került az új határok túloldalára. – a száz évvel ezelőtti szomorú eseményre a város június 4-én koszorúzással emlékezett az Országzászlónál.

Az ország kétharmadát, magyarok millióit szakította el a trianoni döntés, amely egy tollvonással rajzolt új határokat hazánknak.

„Szomorú a mai nap, de örömteli üzenete is van!” – fogalmazott dr. Dézsi Csaba András polgármester a Nemzeti Összetartozás Napján a Győrplusznak.

Mint mondta, szomorú, hiszen száz évvel ezelőtt a trianoni döntéssel gazdasági érdekek miatt szétszakították az országot, megbontottak egy egységet. Szinte nem is volt olyan család, akit ne érintett volna közvetlenül is a határok átrajzolása, amely sok rokont, barátot választott el egymástól.

Hozzátette, az örömteli üzenet azonban az, hogy bár szétszabdalták az országot, és a nemzetet, lélekben nem tudtak szétszakítani minket. Száz év elteltével is összetartozunk, és ez az összetartozás megmásíthatatlan!

Az ünnepségen Jáger András a Győri Nemzeti Színház művésze közreműködött, felcsendült a Magyar és a Székely Himnusz, az emlékezés virágainak elhelyezése után pedig egy ősbemutatóra is sor került.

A megemlékezésen a Hoppáré Zenekar játszotta el a száz éves évforduló tiszteletére megszületett  „Együtt dobban a szívünk” című dalt, amely a szintén az évforduló tiszteletére készült győri emlékező film zenéje is.

A film egyébként már megtekinthető az interneten a gyor.hu honlapon és a polgármester hivatalos Facebook-oldalán is. Az alkotásban határon túli kötődésű győri személyiségek is megszólalnak, akik az összetartozásról és a hazaszeretetről mondják el gondolataikat.

Este 20.20 órától, szintén az Országzászló emlékműnél dr. Dézsi Csaba András polgármester meggyújtja az Összetartozás Tüzét, csatlakozva a magyar cserkészek kezdeményezéshez.

„Az éjszaka hangja túl közel,
Titkait súgja, jól figyelj:
Sok magyar szíve együtt dobban.
Súgja, hogy nézd: a víz szalad,
Mondja, hogy lásd: a kő marad,
Imáink szállnak hozzád együtt, újra…”

Az idézet részlet a Hoppáré zenekar „Együtt dobban a szívünk” című dalából

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid
Szerző: Papp Zsolt