
Vajon melyik lehet nehezebb? Nőként sikerre vinni egy vállalkozást, vagy túlélni egy generációváltást és menni tovább a kitaposott úton úgy, hogy a vezető tiszteletben tartja a vállalati kultúrát, miközben alkalmazkodik a modern kihívásokhoz? Prohászka Andrea pontosan „ilyen székben ül”, erről a rögös útról beszélt lapunknak.
Az általa vezetett vállalatot édesapja alapította 1986-ban, így bátran kijelenthetjük, hogy Andrea együtt nőtt fel a fagyipor-birodalommal. Prohászka Ottó alapvetését, mi szerint „Ha mindent úgy csinálsz, mint a körülötted lévők, akkor sosem fogsz kiemelkedőt alkotni”, alaposan belenevelte mindhárom gyermekébe. Ez lehet a titka annak, hogy az egykori, régi kocsmaépületből kialakított üzemet hamar kinőtték, és egy jelentősen nagyobb, korszerű üzembe költöztek. Az idő azonban nem állt meg, eljött az a nap is, amikor az alapító nyugállományba vonult és elsőszülött gyermekére bízta a vállalat irányítását. Prohászka Andrea hatodik éve irányítja első számú vezetőként a családi céget, munkáját 2024-ben az EY „Az Év Üzletembere” program Női Vállalkozói Kiválóság díjával ismerték el.

A vállalatirányítás még manapság is férfias feladatkör, Andi fontosnak tartja, hogy női vezetőket is elismerik. „A nők még úgy tűnik, hogy kevésbé rúgnak labdába – mégis nagyon sok női vezető van, és bár elkezdtek beszivárogni minden területen magasabb szintekre – viszonylag kevésszer kerülnek reflektorfénybe. Annak ellenére, hogy egyre gyakrabban teljesítenek kiemelkedően számtalan területen, mégis ritkábban ismerik el munkájukat. Az ilyen díjak felhívják erre a figyelmet. Az EZ nagydíját 2024-ben női vezető kapta, Hegedűs Éva, ami hatalmas előmozdulás és mutatja azt, kezdik észrevenni, hogy itt vagyunk mi is” – mutatott rá Andi arra, hogy még mindig nehéz elismerést szerezni a szakmában. „A nőkben benne van, hogy mit szólnak, ha karriert építek? Nekem gyereket kell nevelni. Pont ezt kell elengedni. Azt, hogy kinek akarunk megfelelni, le kell szűkíteni egy olyan körre, akiket meg tudok számolni egy kezemen. Mindenki maga tudja eldönteni, hogy az ő helyzetében, családi életében mit tud bevállalni. Én is megijedtem, amikor rájöttem, mit vállaltam három gyerekkel. Senki sem gondolta apámon kívül, hogy „százas vagyok”. Neki azonban nem hátrány, hogy nőnek születtem.”

Andrea optimista naivitással fogott bele a vezetői feladatokba, amiből előnyt tudott kovácsolni. „Láttam, hogy az apám borzasztóan megfáradt, és ha ez így marad, akkor annak nem lesz jó vége. Ő 67 éves volt, amikor átadta a cégvezetést.” De az élet másképp szőtte a terveket: „Jött a COVID, és én két kézzel rántottam vissza őt. Ezután közel egy év kellett, mire kialakult egy olyan status quo, hogy megkaptam azt a szabadságot, ami kell ahhoz, hogy én vezethessem ezt a céget, ő pedig megtalálja azt a nyugdíjas életet, amiben le tudja magát foglalni. Egy ilyen tevékeny embernek, mint az apám, nagyon nehéz volt ez. Az elengedés, főleg, ha egy élet munkájáról beszélünk, nem könnyű. A generációváltás alfája és omegája az, hogy képes-e az alapító elengedni, képes-e az utód elég türelemmel lenni az alapító irányában és megérteni azt, hogy neki ez mennyire nehéz. A cégvezetés etikai és gazdasági elveit belénk nevelték, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen úgy vezetem a céget, mint édesapám, nőként nyilvánvalóan másképp működök.” Andrea a vállalat legnagyobb átalakulását abban látja, hogy édesapja még polihisztorként működött, ő azonban már olyanokkal veszi körül magát, akik szakemberei a saját területüknek. Édesapja szava így is mérvadó: „Mindig ő lesz az első ember, akit megkérdezek. Egy lánynak az apja ellen küzdeni? Egy lánynak az apja az isten. Az volt a szerencsém, hogy volt egy mentorom, aki már a kezdetekkor hitt bennem, akkor, amikor még én sem gondoltam, hogy meg tudom csinálni. Amikor padlót fogtam, felrántott onnan és visszaküldött a ringbe” – tette hozzá a kezdeti nehézségekre visszagondolva az ügyvezető.

A vállalati struktúrát átfogalmazva, de az eredeti hitvallást megtartva robog tovább a cég Prohászka Andrea vezetésével, a következő generáció pedig felkészül…
A cégvezető nevére és tevékenységére üzleti körökben számos helyen felfigyeltek, ezúttal a Behaviour – a HR-magazin jelölte „Az év cégvezetője” díjára. Prohászka Andreára még lehet szavazni kisvállalati kategóriában.
Prohászka Andrea a Juice vendége volt, a beszélgetést itt lehet visszahallgatni: