Győr+ Rádió

Reggeli vizit: a mostani helyén marad a Virágpiac

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2021.04.29. 08:27

A szokásoknak megfelelően, ezen a csütörtökön is vendégként köszönthettük a Győr+ Rádió stúdiójában dr. Dézsi Csaba Andrást, aki kéthetente polgármesteri vizitre érkezik.

Ahogy az országban mindenhol, úgy megnyitottak a teraszok Győrben is. Dr. Dézsi Csaba Andrást a Győr+ Rádió stúdiójában elsőként arról kérdezték, mit szólt az első szabadabb győri hétvégén látottakhoz:

„Győrben kulturált módon éltek a lehetőséggel az emberek, úgyhogy ezen a helyen is köszönetet mondok mindenkinek a szabályok betartásáért.”

Majd hozzátette:

„A városrendészektől az elmúlt időszak tapasztalatai után egyébként is azt kértem, hogy ne a büntetésre helyezzék a fő hangsúlyt az intézkedéseik során, (többek között a parkolási ügyekben sem), hanem elsősorban figyelmeztessenek, amennyiben lehetőség van rá.

A szemetelés viszont probléma

Amivel viszont probléma volt a polgármester szerint a nyitás első hétvégéjén és az utóbbi időszakban egyaránt, az a szemetelés.

„Miután meghirdettük, hogy Győr lesz a legtisztább magyar város, egyesek a jelek szerint szándékosan dobálják szét a szemetet a város utcáin és terein, többek között a kézi szemetesekből. Ezekkel a szemetelőkkel szemben is a lehető leghatározottabban fogunk fellépni, annál is inkább, mert tudatos rossz szándékot látok a történtek mögött.” – hangsúlyozta a városvezető.

Polgármesteri vizit – terepen is!

Ezzel kapcsolatban ismét elhangzott, hogy a polgármesteri vizit terepre megy, vagyis a képviselőkkel közösen járja be a polgármester az egyes városrészeket, hogy első kézből értesüljenek a lakosságot leginkább foglalkoztató ügyekről. Dr. Dézsi hangsúlyozta: a képviselőknek ezekre a vizitekre nagyon komolyan kell készülniük, a beérkező jelzésekből pedig problématérképet állítanak össze.

A Kovalter strand

Hallgatói kérdésre válaszolva elhangzott: A Kovalter strand komplett fejlesztését tervezi a város. Legelső lépésként az iszapkotrást, és a meder rendbe tételét kell megoldani, majd pedig egy modern, kikapcsolódásra és pihenésre is alkalmas rekreációs helyet szeretnének itt kialakítani.

Szabadhegyről Marcalvárosba és Győrszentivánra lesz-e busz, és mikor várható Szabadhegyen fűnyírás? – érdeklődött egy betelefonáló hölgy.

„Teljesen jogos felvetés. A fűnyírást elkezdtük, sok helyen végezzük a városban, de gyorsítani szeretnénk a tempón, mindenhova oda fognak érni az emberek. A buszokkal kapcsolatban készítettünk egy igényfelmérést. Egyetlen probléma van: a Volán duplájára emelte a szolgáltatás díját az önkormányzat felé, ezért ez további egyeztetéseket igényel majd. A következő menetrend-módosítás ősszel várható.” – adta meg a választ a felvetésekre dr. Dézsi Csaba András.

Hol legyen a Virágpiac?

Győr polgármestere a hivatalos Facebook-oldalán immár másfél éve rendszeresen kikéri a győriek véleményét a helyi ügyekről.

A hét legtöbb hozzászólást generáló bejegyzése a Virágpiac jövőbeni sorsa volt, vagyis, hogy áthelyezzék-e esetleg azt is a Dunakapu térre.

„Nos, a válaszokból egyértelműen kiderült: a győriek szerint jelenlegi helyén jó helyen van a Virágpiac, így a visszajelzéseknek megfelelően ebben természetesen nem is lesz változás – szögezte le a polgármester. Dr. Dézsi Csaba András külön köszönetet mondott azért, hogy ehhez a témához rendkívül sok pozitív, jó szándékú hozzászólás érkezett. Ötletként például felmerült, hogy további árusokat kellene a mostani helyszínre csábítani, és dr. Dézsi rögtön jelezte is: ebben is partner lesz a város.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos