Politikamentes demonstráció a Szent István úton

Fotó: Marcali Gábor
Zombai-Kovács Ákos
2022.10.17. 10:07

Pártpolitika-mentes demonstrációt hirdetett hétfő kora reggelre a Révai Miklós Gimnázium. A Szent István út belváros felé eső járdáját és az utca szélső sávját teljesen megtöltötték a tanárok, a diákok és a szimpatizánsok, akik mintegy fél ezren emelték fel szavukat az oktatásügy szerintük tarthatatlan helyzete miatt. A demonstrálók azt mondták, komoly létszámhiány van, ezért túlterheltek a pedagógusok, ráadásul sok az idős tanár, utánpótlás pedig nincs.

Teljesen megtelt a Szent István út belváros felé eső járdája és a szélső sáv is demonstrálókkal. Előre bejelentett szakmai tiltakozást tartottak a belvárosban. Direkt munkaidőn kívül, reggel 7 és 7 óra 45 között gyűltek össze a Révais tanárok és diákok, de más iskolákból is sokan jöttek, hogy felemeljék szavukat az oktatásügy érdekében.

Sok a probléma a hazai oktatásban, erről beszélt a Győr+ Médiának a demonstráció főszervezője. Bencze Kinga kiemelte, pártpolitikától teljesen mentes tiltakozást szerveztek, mert úgy érzik, beszélni kell a problémákról és tenni kell azok megoldásáért. „Teljesen szakmai alapon szeretnénk beszélni, beszélgetni a hazai oktatás helyzetéről, pártpolitika-mentes rendezvényt szerveztünk, egyetlen politikust sem hívtunk meg és nincs is jelen egyetlen politikus sem” – hangsúlyozta a demonstráció főszervezője.

Bencze Kinga szerint a létszámhiány csak a jéghegy csúcsa, de ha sürgősen nem teszik vonzóvá a tanári pályát és nem javítanak az oktatás körülményein, nem lesz, aki felnevelje a jövő generációját. „Sok sebből vérzik az oktatásügy, kevés a pedagógus, aki van, az túlterhelt, nem vonzó a szakma, alig mennek fiatalok a tanári pályára, emiatt pedig teljesen bizonytalan, hogy ki tanítja majd a mostani ifjúságot, akik nélkül hogyan lesz majd jövője az országnak” – tette hozzá Bencze Kinga.

A végig jó hangulatú és rendkívül fegyelmezett demonstráció háromnegyed nyolckor zárult, addig az arra haladó autósok többsége dudálással fejezte ki szolidaritását a tiltakozókkal. Aztán nyolckor már a szokásos rendben kezdődött meg a tanítás a Révaiban, ugyanúgy, mint az össze többi oktatási intézményben, az egész országban.

Kapcsolódó témák: #demonstárció | #Győr+ TV | #híradó | #Oktatás | #pedagógus |