A kórházat segítették

Önzetlen segítség két győri mérnöktől

Fotó: Marcali Gábor
HAK
2020.03.27. 17:20

Győr az innováció városa, amit mi sem mutat jobban, mint hogy két fiatal győri mérnök saját tervezésű és gyártású plexi maszkokat adott át a Petz Aladár Megyei Oktató Kórháznak péntek délután.

Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere már napokkal ezelőtt bejelentette, hogy a rengeteg önzetlen segítség mellett büszkeséggel tölti el, hogy a két fiatal mérnök, Zámbó Zoltán és Szalai Szabolcs keresték fel ötletükkel.

Olyan arcmaszkot terveztek és készítettek, amely az egészségügyben dolgozóknak a cseppfertőzés ellen kiváló védelmet nyújt. Az előállítása lézer-vágott technikával történik, s így már elindulhatott a sorozatgyártása is.”

A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy a két fiatalember nem akar ebből a fejlesztésükből üzletet csinálni, az önzetlen segíteni akarás vezérelte őket, s a kórházi dolgozók mindennapjait szeretnék így biztonságosabbá tenni.

Péntek délután a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházhoz Zámbó Zoltánt és Szalai Szabolcsot Dr. Dézsi Csaba András is elkísérte. Nem érkeztek üres kézzel: 200 db maszkot vittek az egészségügyi dolgozóknak.

Azt is megtudtuk, hogy mivel a tehetséges mérnök-páros az interneten is megosztotta tervét, már nagyon sokan felkeresték őket az országból, hogy szeretnének más kórházaknak is rendelni az arcvédőkből. Tudni kell, hogy a plexi, amiből készülnek ezek a maszkok, szintén felajánlás útján érkeznek, amely, ahogy a polgármester fogalmazott, megint csak megerősíti azt: „Győr képes az összefogásra, az innováció pedig otthon van a városban”.

„Nagyszerű érzés látni, hogy a fiatalok is mennyire a jó ügyek mellé tudnak állni” – zárta Dr. Dézsi Csaba András.

A kórháznál dr. Tamás László János főigazgató főorvos fogadta a győri egyetemistákat, vette át az ajándékot és mondott köszönetet az egyetemisták fáradozásaiért. A Győr+ TV stábjának érdeklődésére elmondta, megpróbáltak nagyon időben felkészülni a jelenlegi helyzetre. Jelenleg is folyamatos kapcsolatban vannak a szakemberekkel és természetesen a Győri Önkormányzattal is.

„Nagyon jól jön a segítség, s köszönjük ezeknek a fiataloknak a roppant praktikus plexi maszkokat, amelyekből kétszáz darabot kaptunk ajándékba. Ezzel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a lakosságot nagyobb biztonságban, tovább tudják szolgálni az egészségügyben dolgozók.” – fogalmazott a főigazgató főorvos.

Zámbó Zoltán pedig azt is elmesélte Ficsór Dávid kollégánknak, hogy honnan is indult ez a plexis történetet: „Egy 3D-s nyomtatócsoportban merült fel, hogy kellene ilyen arcvédő pajzsokat készíteni. Ám rájöttünk, hogy ez a technika nem elég produktív, így átterveztem a maszkokat. A vízsugaras vágás mellett döntöttünk, amellyel rövid idő sokat készíthettünk el.”

„Összesen 243 darab maszkunk van eddig – vette át a szót Szalai Szabolcs. „Kocsis Bence barátunkat is meg kell említeni, aki a vízsugaras vágás optimalizálásában segített rengeteget. Egy darab keret legyártása végül 3 percbe került.”

A srácok ezt most önkéntesen, saját erőből dobták össze, de szeretnék, ha országosan is tudnának segíteni, s más kórházak is kaphatnának az arcvédőkből. Beszéltek róla, hogy akkor viszont át kellene térni a fröccsöntés technikájára, s természetesen csak akkor tudnak tovább dolgozni, ha találnak támogatókat. A jelenlegi technikával készült arc-pajzs előállítási költsége körülbelül 1500 forint, míg fröccsöntéssel ez hozzávetőleg 400 forintot jelentene. Ők azonban továbbra sem szeretnének üzletként tekinteni az ötletükre.

Tv-s szerkesztő: Ficsór Dávid