Nőnapon is megteltek a „nemluxustáskák”

Szerző és fotó: Németh Boglárka
2023.03.08. 14:12

Idén is hódít a „nemluxustáska” akció, hiszen a győri nők és a férfiak, ha tehetik, mindig segítenek. A kampány lényege, hogy egy, már nem használt, de jó állapotú táskát töltsünk meg női tisztasági és kozmetikai termékekkel, ezeket gyűjtőpontokra lehet elvinni, illetve csomaggyűjtőben ingyenesen feladni. A táskákat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével juttatják el a rászorulóknak. Győrben a Botond utcába várják a csomagokat, ahová nőnapon egy győri vállalat és néhány magánszemély is hozott nem kevés megtöltött táskát.

“Mindig szeretek segíteni a nőtársaimnak, ezért most is eljöttem, éppen nőnapon. Egy táskával készültem és benne mindenféle kedvességgel, amivel remélem örömet szerzek. Hajápolás, testápolás, szájápolás, körömápolás, sarokápolás, hiszen egy nőnek mindig nőnek kell maradnia. Szerintem ez egy fantasztikus kezdeményezés.”– számolt be Vados Edina, aki egy igazán különleges fehér-pink táskával érkezett a gyűjtőhelyre. 

A Botond utca 5. szám alatt, akinek ma még jut ideje, az elviheti a minden jóval megtöltött táskáját. Czupy Barbara (fenti nyitóképünkön) készséggel várja az adományokat. “2018 óta veszek részt az eseményen, először magánszemélyként, majd önkéntesként. Két éve azért döntöttünk úgy, hogy segítjük az eseményt , mert akkor épp nem volt Győrben átvevőhely, hallottam róla és éltem a lehetőséggel, hogy felajánljam az irodánkat. Az akció nagyon fontos, hiszen mi nőként tudjuk a többi nőt a legjobban megajándékozni, mi tudjuk azt, hogy mi tartozik a napi higiéniai felszerelésekhez. Vannak olyan táskák, amiket az ember impulzus vásárlóként megvesz magának és soha nem használ, így azt is ki tudjuk használni és minden évben négy hétig gyűjtünk a nőtársainknak.” – fejtette ki a szervező. 

A gyűjtőpontra pedig az egyik győri telephellyel is rendelkező nagyvállalat munkatársai is rengeteg táskával érkeztek. “Mi a cégünknél nagyon nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a nőknek is megadjuk a lehetőséget és ezért is gondoltuk, hogy ez egy nagyon jó dolog, hogy ezzel is támogatni tudjuk nő társainkat.”– kezdte beszámolóját Sándorovszky Fanni, a Dana Hungary Kft. alkalmazottja, aki hozzá tette: mindenki azonnal megmozdult, amikor hallottak a szerveződésről. “Abszolút partnerek voltak a kollégák, ami nagyon pozitívum volt, hogy nem csak a nők, de a férfiak és az ő partnereik is készítettek össze táskákat. Szerintem a kezdeményezés nagyon hasznos és segít a rászorulóknak is, úgyhogy szívesen csatlakozunk jövőre is.”- zárta a fiatal munkatárs. 

Az elmúlt években egyébként is jellemző, hogy az erősebbik nem képviselői is egyre többet gondolnak a hölgyekre. “Egyre több férfi hall erről és akinek a párja megajándékoz egy másik hölgyet, ők általában hátizsákban hozzák a pipere dolgokat. Van olyan férfi ismerősöm, aki bement egy nagy drogériába és utána felhívott és azt mondta: úristen milyen drága szépnek lenni manapság, mert ő egy jelentős összeget fizetett azért, hogy egy táskát megtölthessen egy hölgy számára. Nagy örömmel tette és azt mondta le a kalappal, hogy mi ennyit adunk magunkra és ennyit áldozunk egymásra.” – mesélte Barbara.

A táskákat különböző csomaggyűjtő automatáknál is ingyenesen fel lehet adni, a szervezők azt is kérik, hogy aki teheti, írjon néhány kedves gondolatot a táska jövőbeli tulajdonosának. További információkat a nemluxustaska.hu-n találnak, ne felejtsék: a nők együtt bármire képesek. 

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ TV | #híradó | #nemluxustáska | #nőnap |