Táncfesztivál Győrben

Művészeti konferencia a táncfesztiválon

Fotó: Németh Boglárka
Németh Boglárka
2022.06.14. 13:17

Először rendezte meg a Művészet/Elmélet Konferencia című tudományos tanácskozást a Magyar Művészeti Akadémia, a Széchenyi István Egyetem és a Győri Balett közösen kedd reggel a Múzeumházban. A hagyományteremtő szándékkal indított rendezvény célja, hogy a magyar művészet és a tudomány, valamint a felsőoktatás kapcsolódásait, együttműködésének lehetőségeit vizsgálja.

A rendezvényen többek között előadott Kucsera Tamás Gergely, Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára, aki előadásában rávilágít, hogy korunkban jelenlévő igény, hogy a művészettel ne csak az alkotás oldaláról, és ne kizárólag (művészet)történeti szempontból, illetve tudományos attitűddel foglalkozzanak a szakavatottak, hanem – szélesebb, sokszor megengedőbb fogalmi töltet mellett értelmezett – elméleti síkon is.

Egy művészetfilozófiai bevezetéstől körbejárjuk a művészet fogalmát, a művészetoktatás kérdéseit, a művészet és a tudomány kapcsolódásának kérdését. Ez az első blokk témája, így jutunk el a művészeti felsőoktatás kérdésköréig és ezt követően művészetelméleti előadások lesznek majd, melynek során extra hangsúlyt kap a tánc, hiszen a Táncfesztivál keretei között kerül megrendezésre ez a konferencia. – emelte ki Kucsera Tamás Gergely. 

Az előadáson részt vett és beszédet is mondott Kiss János, a Győri Balett egykori igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. “Ezt a konferenciát az egymásra figyelés, az együtt gondolkodás jegyében hoztuk létre. Tavasszal meghívtam a modellváltó egyetemek rektorait és elnökeit egy beszélgetésre a Magyar Művészeti Akadémia székházába és bizonyos problémáinkról beszélgettünk és akkor döntöttük el, hogy a Széchenyi István Egyetem, mint aki azért édestestvére  a művészetoktatásnak legyen része a 17. Táncfesztiválnak és szervezzünk meg egy komoly konferenciát. “- számolt be a Győr Plusz Médiának Kiss János. 

A konferencián előadott még Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának volt dékánja, a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet vezetője aki előadásában a tisztán művészeti, művészetközvetítési, valamint művészettudományi képzést nyújtó intézmények mellett a több karral rendelkező, több tudományterületen és képzési ágban működő egyetemek sajátos helyzetére hívja fel a figyelmet.

Cseporán Zsolt, a Budapesti Metropolitan Egyetem tudományos munkatársa arra mutatott rá, hogy a művészeti képzés a felsőoktatás unikális eleme, amelynek elsődleges célja a hazai kulturális élet humán erőforrásának hosszú távú és minőségi biztosítása.

Balázs Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára A művészet nyelvének születése – Művészet- és nyelvelméleti megközelítés címmel tartott előadást, Somogyi Krisztina, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar egyetemi docense a koreografált térélményről beszélt. Deákné Kecskés Mónika, a Széchenyi István Egyetem  Művészeti Kar egyetemi docense a szakrális táncok továbbélését vizsgálta. Szabó Adrienn, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar művésztanára olyan kérdésekre keresett választ, minthogy a pedagógiában melyek azok az irányzatok, ahol kiemelten fontos a zene és a mozgás kapcsolata.

Ferencziné Ács Ildikó főiskolai tanár, a Nyíregyházi Egyetem intézetigazgatója az ősidők óta összefonódó tánc és zene mellett egy harmadik művészeti ágat, az irodalmat kapcsolta össze az előbbi kettővel . Antal Zsolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti Intézet igazgatója előadásában a globalizáció és a kommunikációs technológiák robbanásszerű fejlődése okán kialakult és soha nem látott kihívásokon keresztül vizsgálja az állam új feladatait.

Az előadáshoz kapcsolódó Kultúra – média – élmény(szerűség) témájú kerekasztal-beszélgetésen részt vesz még Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója és Fülöp Péter, a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója.

Az esemény 6 órakor zárul, a zárszó keretei között sor kerül a legjobb konferenciaelőadás díjának átadására – néhai Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatójának emlékére.

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ TV | #híradó | #Táncfesztivál |