Székely himnusz-emlékmű Győrben

Misztikus hős a magyarság szimbólumaival

Fotó: Marcali Gábor
Földvári Gabriella
2022.09.03. 13:32

A székely himnusz elnevezésű emlékművet, mely Csaba királyfit ábrázolja, és Lebó Ferenc szobrászművész készített, szeptember 6-án 11 órakor avatják fel, a Simor János püspök téren.

A székely himnusz szövegét Csanády György (1895–1952), zenéjét Mihalik Kálmán (1896–1922) szerezte száz évvel ezelőtt. Az alkotás ünnepélyes átadására a zeneszerző, Mihalik Kálmán halálának századik évfordulóján, szeptember 6-án kerül sor. Valamint az emlékmű állításának aktualitása még, hogy a székely himnusz idén került be a magyar örökségek közé.

A Győri Erdélyi Kör kezdeményezésére már tavaly szerették volna méltón megünnepelni a himnusz századik születésnapját, de a járvány és egyéb tényezők miatt ez nem volt lehetséges. Pintye Tamás, a kör vezetője lapunknak elmondta az ő ötleteik alapján, a polgármester támogatásával született meg a döntés a szobor felállításáról. A székely himnusz kapcsán pedig arról beszélt, hogy a himnusz terjedéséért és kultuszáért sokat tettek a hazánkban működő erdélyi körök. „Az országos szövetségünk itt Győrben alakult meg 1991-ben. Emlékszem, a kezdeti években, 1989–90-ben még kissé félénken énekeltük, nem tudtuk, hogy az anyaországiak hogyan fogadják. Aztán pár év után már országszerte egyre jobban elterjedt. Mi pedig, győri erdélyiek, 1989 óta őrizzük a székely himnusz kultuszát, immár 33 éve. Nemzettörténetünk kiemelkedő részét képezi, annyi hányattatás, küzdelem, a leszakított-elszakított – akár tömbben, akár szórványban élő – magyarság integrálása, nemzeti kormányunk több évtizednyi erőfeszítésének köszönhetően. Ma már a világ minden sarkában felhangzik a magyar himnusz után a székely himnusz is” – fogalmazott Pintye Tamás.  

Fotó: Marcali Gábor

A szobrot Lebó Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész készítette. Az alkotó a mitikus Csaba királyfi alakját választotta, aki végiglovagol a Tejúton, aki népének, a székelyeknek mindig segítséget nyújt. Alakja megjelenik a székely himnuszban, ahogy a szikla is, melyre mint talapzatra, a bronzszobrot tervezte a művész.

A kőtömb elejébe vésték a Csaba királyfi feliratot székely rovásírással és latin betűkkel (magyarul), valamint az oldalára a székely himnusz első versszakát:

Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi, csillag ösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk.

Maga a kőtömb csaknem 8 tonna, 1,5 méter magas, ezen foglal helyet a 2,3 méteres bronz alkotás. „A gazdag magyar mondakör, a valós motívumok jelennek meg az alkotáson. Csaba királyfi egyik kezén egy totemállatot, egy turulmadarat tart, amely hozzátartozik népünk mondaköréhez, ezzel együtt a székely himnuszhoz is. Csaba királyfi bal keze az életfás, palmettás díszítésű, övéről lelógó kardján pihen, fegyverzetét honfoglalás kori motívumokkal díszítettem. Az övet csodaszarvasos veretek díszítik, tarsolylemezén az életfa motívum szerepel. Mellkasát lemezes bőrvért fedi, közepén az „Emese álma” legenda a nagyszentmiklósi kincs ábrázolása alapján.

Fotó: Marcali Gábor

Ahhoz, hogy a hihetetlen gazdag mondakincsünkből meríteni tudjak, átnéztem a már létező alkotásokat, más sztyeppei népek figurális ábrázolásait, és felidéztem művészettörténeti, ikonográfiai ismereteimet is a tervezés folyamán” – tájékoztatott Lebó Ferenc.

A szobor egy éven át készült. Az amorf követ egy kőfaragó műhelyben készítették, a szobrot Lebó Ferenc saját győri műhelyében mintázta meg, majd egy budapesti öntödében öntötték le. Az emlékművet a helyszínen, kedden, a Simor János püspök téren állították össze. Az emlékmű kivitelezési, valamint installálási költségeit a Takarékbank Zrt., valamint a Waberer’s–Szemerey Logisztikai Kft. viseli.

A hivatalos avatás szeptember 6-án, kedden délelőtt 11 órakor lesz, amelyre szeretettel várnak mindenkit.

Fotó: Marcali Gábor