Szituációs gyakorlat

Majomszökés az állatkertben

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2020.09.10. 19:26

Szeptember 10-én délelőtt szituációs gyakorlatot tartott állatkertünkben a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Katasztrófavédelmi kirendeltsége.

Az első gyakorlat során tűz üt ki a park takarmánykonyháján, amelyet a tűzoltók eloltanak, illetve az itt tartózkodó takarmány-előkészítő munkatársat kimentik a helységből.

Az állatkert nagy hangsúlyt fektet a tűzvédelemre, nemcsak a megfelelő eszközök állnak rendelkezésre, hanem a kert valamennyi munkatársa számára kötelező a rendszeres tűzvédelmi oktatás, de speciális veszélyhelyzetekre is fel kell készülniük.

Az második, egyedinek nevezhető gyakorlat szerint a csimpánzcsapatban verekedés tör ki, az egyik példány kölykével a vizesárokba esik, és kiúszik a partra, a látogatói térbe.

Valódi állatot nem engedhettek szabadjára, ezért majomjelmezbe öltözött kaszkadőr személyesítette meg a kiszabadult csimpánzt, aki kölykével a hátán végigrohant az állatkerten. Eközben az állatkert munkatársai látogatókat menekítve próbálják az állatot visszaterelni a kifutóba.

Sajnos ez nem zárul sikerrel, a majom kijut a parkolóba, ahol egy fára menekül. Kölyke leesik, de tűzoltók egy háló segítségével elkapják, így sértetlenül megússza. Az ideges anyaállatot az állatkert állatorvosa kábítólövedékkel meglövi, az állat a fán alszik el.

Tekintse meg képgalériánkat!

Ezért a tűzoltóság emelőkosaras autójával lehetséges csak leszedése és az autóba rakása. Állatszökés esetén szükséges a rendőrség értesítése. Ez most is megtörtént, az állatot sértetlenül befogták, az akció sikerrel zárult.

A gyakorlat célja, hogy a kollégákat ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is a lehető legjobban felkészítsék az ilyen váratlan helyzetekre, és az ilyen esetekben értesítendő szervezetekkel a munka összehangoltan működhessen.

Televíziós szerkesztő: Pulai Sarolta